3p

Mintegy kilencmilliárd forintos beruházással új gyárat hoz létre a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. - jelentette be Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester és Tóth Attila, a cég szabályozási és kormányzati kapcsolatok vezetője csütörtökön.

Páva Zsolt elmondta, hogy a cég egy új, több mint nyolcezer négyzetméteres gyáregységet hoz létre, miközben a jelenlegi üzem is tovább működik. A beruházással a termelési terület megduplázódik.

Az év első felében alakítják ki az új gyárat, telepítik a gyártósorokat, és várhatóan az idén a negyedik negyedévben megkezdik a termelést is az új telepen - ismertette Tóth Attila. Hozzátette, hogy az új üzemben gyártott termékek kilencven százalékát exportálni fogják, főként európai országokba.

A fejlesztéssel kapcsolatos döntés a napokban született meg a BAT londoni központjában a cégcsoport európai gyártói kapacitásainak felülvizsgálatára irányuló eljárás keretében. Tóth Attila elmondta, hogy az új gyárépületben olyan dohánytermék-típust gyártanak majd, amellyel eddig nem foglalkozott a vállalat. A régi gyárépületben is folytatódik a termelés, a hangsúly azonban a cigarettáról a fogyasztási dohányra és az innovatív termékekre helyeződik át.     

Arra a kérdésre, hogy a fejlesztésnek köszönhetően bővül-e a vállalat dolgozói létszáma, Tóth Attila azt mondta, a termékportfolió-váltás és az új termelőegység beindítása hosszabb folyamat, létszámfejlesztési hatásairól még korai nyilatkozni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pécsi dohánygyár alkalmazottainak száma csökkenni nem fog a következő időszakban.     

A beruházás részleteit ismertetve kifejtette: egy már meglévő, a Pécsi Ipari Parkban található épület átalakításával, fejlesztésével hozzák létre az új gyárat, amelyben 8850 négyzetméteren folyik majd a termelés. Az idén az első negyedév végéig az épület infrastruktúráját alakítják ki, majd telepítik a gyártósorokat, és várhatóan 2014 negyedik negyedévében kezdődik meg a termelés. A költségek legnagyobb részét a gépek beszerzése, az épület átalakítási munkálatainak költsége, környezetének fejlesztése jelenti majd.    

A BAT eddig összesen több mint 45 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, ebből mintegy 1,5 milliárdot tett ki a 2011-ben felavatott új, fogyasztási dohányvágatot csomagoló divízió, amelyet további 1,4 milliárd forintnyi beruházással bővítettek 2012-ben.     

Tóth Attila hangsúlyozta, hogy a mostani 9 milliárdos beruházás tovább erősíti a cégcsoport elkötelezettségét Pécs városa és Magyarország iránt.    

Páva Zsolt annak a reményének adott hangot, hogy a vállalat a fejlesztésnek köszönhetően idővel még több pécsi család megélhetését tudja biztosítani. A város ezért minden olyan kezdeményezést örömmel támogat, amely új munkalehetőséget jelent a pécsieknek és jó hírét viszi Pécsnek - mondta

A nyilvános céginformációs adatok szerint a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 2012-ben 148 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelt el, 18 milliárd forinttal többet, mint 2011-ben. Ugyanakkor mérleg szerinti vesztesége 2012-ben 4,25 milliárd forint volt a 2011-es 3 milliárd forintos mínuszt követően. A kft. saját tőkéje a 2011-es 3,2 milliárd forintról 2012-ben 30,7 milliárd forintra emelkedett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!