2p

A termékek jelöletlenek voltak, és volt egyéb bajuk is bőven.

9 tétel, összesen 8870 kg hústerméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei egy Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben az elmúlt hetekben, közölte honlapján a Nébih.

A Komárom-Esztergom megyei cég a hatályos jogszabályi előírásokat több ponton is megsértette. A kereskedés, bontás, darabolás során keletkezett termékek egy részét – későbbi értékesítés céljából –lefagyasztották. Az egység hűtőkamráiban felhalmozott húsok között nagy mennyiségben voltak jelöletlen, így eredetüket tekintve nyomon követhetetlennek minősülő tételek. Emellett a hústermékek egy részének lejárt a fogyaszthatósági ideje is. A hatóság elrendelte a 9 tétel, összesen csaknem 9 tonna termék forgalomból történő kivonását, valamint megsemmisítését.

Az ellenőrzés során műszaki és higiéniai hiányosságokat is találtak a szakemberek. A fagyasztókamra ajtajáról leszakadt a szigetelés. Volt, ahol hiányzott a szúnyogháló, míg más helyiségben salétromos fal, pergő vakolat fogadta az ellenőröket. Az egységben nem használták a késfertőtlenítő berendezéseket, továbbá az előhűtött, fagyasztott, csomagolt, illetve csomagolatlan termékek elkülönített tárolása sem volt megoldott.

A NÉBIH a hiányosságok felszámolására határidőt írt elő a vállalkozás számára. Ennek betartását, valamint a problémák megszüntetését újabb helyszíni ellenőrzésen vizsgálják majd az ellenőrök.

Az eljárás folyamatban van. Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!