4p

A Burson-Marsteller (B-M) bejelentése szerint Magyar- és Csehország után Lengyelországból is kivonul az ottani nem kielégítő üzleti eredmények miatt.

Kelet-közép-európai kirendeltségei rendre a korábbi menedzsment tulajdonába kerülnek, de továbbra is a világméretű hálózat részei maradnak. Az amerikai vállalat a jövőben Nyugat-Európára akar összpontosítani.

A Burson-Marsteller lengyelországi igazgatója, Alan VanderMolen bejelentése szerint ez év április 30-val kivonulnak a lengyel piacról, mivel üzleti terveik rövid távon nem váltak valóra. Nagyobb növekedési esélyt látnak a német, olasz, francia és brit piacokon, ezért erőforrásaikat a jövőben erre kívánják összpontosítani.

Gulden Julianna, a magyarországi Gulden Burson-Marsteller tulajdonos-igazgatója lapunk kérdésére elmondta, Lengyelországban nem várható a más államokban már kialakult gyakorlat, mely szerint az amerikai vállalattól a helyi menedzsment vásárolja meg a céget, és továbbra is a nemzetközi hálózat tagjaként, egy franchise-hoz hasonló szerződés keretében fizetve a névhasználatért, üzemelteti.

Az igazgatónő elmondása szerint a jelenleg folyó ügyeket a kivonulást követően a B-M testvérvállalatának számító Impiric keretei között folytatják az átköltöztetett alkalmazottak. A szövevényes tulajdonosi struktúrában ugyanis a WPP tulajdonában álló Young & Rubicam a fő részvényes az Impiridben és a B-M-ben egyaránt. A direktmarketinggel foglalkozó Impiric tehát a szülők által rá rótt kötelességnek tesz ezzel eleget, és veszi át a pr-üzletágat.

A koncentráció jegyében a B-M egyébként kijevi, moszkvai és néhány kisebb ázsiai cégét is eladta a helyi menedzsmentnek, ugyanis Nyugat-Európában olyan multinacionális vállalatok felnövekedését várja, amelyek aztán képesek a B-M kapacitásának megfelelő megbízásokat adni.

A nemzetközi pr-cégek folyamatos változásban vannak a régióban, mivel a piac a kellő mértékben bővül évről évre - mondta Szentgyörgyi Tibor, a Vision Communications ügyvezetője. Véleménye szerint a fejlődés oka nemcsak a gazdasági növekedés bővülő forrásaiban, hanem az ún. below-the-line kommunikációs eszközök egyre szélesebb körben való alkalmazásában keresendő. A kommunikációs piac jövedelmezősége így nem csökken, bár az elmúlt években meg lehetett figyelni bizonyos átstrukturálódást. A nemzetközi vállalatok külföldről rövid ideig idetelepített "ejtőernyős" vezetőit ugyanis egyre inkább helyi származásúak váltják fel, ezért a vállalati kapcsolatrendszerek is átalakulnak.

A külföldi vezetés gyakran jobban szót értett az anyacég vezetésével, mint a környezettel, ezért elfogadta a központ gyakorlatát mind a könyvelés és adótanácsadás, mind a kommunikáció területén. Az adott országból kikerülő vezetők azonban már többnyire széles kapcsolatrendszerrel bírnak, amely gyakran új partnerek kiválasztására sarkallja őket - mondta Szentgyörgyi Tibor. Ezzel együtt a magyarországi multinacionális vállalatok is legtöbbször pályázat útján választják ki partnereiket, így a nemzetközi pr-ügynökségek . bár a korábbi kapcsolatok okán előnyben lehetnek -- a régióban kényszerülnek a nyugat-európai áraknál alacsonyabb összegű ajánlatokkal előállni.

A térségben sok kicsi, régi alvállalkozóból kinőtt, önállósodott és specializálódott cég is jelen van, a nemzetközieknek viszont megvan az az előnyük, hogy a globálisan vállalt szerződések keretében a központ kijelentheti, hogy a minőséget csak az esetben képesek garantálni, ha az adott vállalat minden országban a hálózathoz tartozó ügynökséget bízza meg.

A magyar piac mérete és fejlettsége ugyan korlátozott, de a helyi sajátosságok ellenére itt is működnek a piaci folyamatok, és megvan a pr-cégek számára a lehetőség a növekedésre, különösen az egyre nagyobb számú vállalati egyesülés és átalakulás révén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!