2p

A ProLogis több mint 11 500 négyzetméteres területet fejleszt a Carrefour Poland igényei szerint a ProLogis Park Będzinben.

A hosszú távú megállapodás szerint a Carrefour a park kettes számú épületét fogja elfoglalni. A vállalat, amely nemrégiben felvásárolta az Ahold bevásárlóközpont-üzemeltető céget (szintén a ProLogis korábbi ügyfele), egy további 34 ezer négyzetméteres területet bérel a park egyes számú épületében, illetve 21 200 négyzetmétert a ProLogis Park Piotrków-ban.

Összességében a Carrefour így három ProLogis létesítményben végez majd raktározási és disztribúciós tevékenységet, mintegy 67 ezer négyzetméteren, áll a társaság közleményében.

„A Carrefour a lengyel hipermarket-piac feltörekvő szereplője, a vállalat az elmúlt években tapasztalt dinamikus növekedése magával hozta az igényt, hogy jelentős befektetéseket eszközöljünk a raktárlétesítmények terén” – mondta Jacques Fornengo, a Carrefour Polska Sp. z o.o. logisztikai osztályának menedzsere.

A ProLogis Park Będzin másfél kilométerre Będzin központjától, az A4-es, Katowice–Krakkó autópálya, és az E75-ös út közelében helyezkedik el. Elkészülésekor a park három épületben összesen 53 600 négyzetméter területet foglal majd magában. Az első, 34 ezer négyzetméteres épületet 2002 októberében adták át, a fennmaradó két létesítmény előreláthatólag 2009 első negyedévében készül majd el.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!