2p

Zuckerberg politizálni akar.

A közösségi portál közzétette első negyedéves üzleti jelentését, de mielőtt elmélyednénk a számokban, egy megdöbbentő adattal sokkoljuk olvasóinat: havi rendszerességgel 1,94 milliárd ember keresi a Facebook-élményt, 1,3 milliárdan pedig minden nap belépnek a profiljukba. A legtöbb új felhasználó Európából és Észak-Amerikából érkezik.

Elképesztő – elrettentő? – befolyás, hatalom van tehát az alapító Mark Zuckerberg, illetve a cég menedzsmentjének a kezében, s a jelek szerint ezzel nemhogy tisztában vannak az érintettek, de megpróbálják maximálisan kiaknázni a közösségépítésben rejlő lehetőségeket. Zuckerberg már arról álmodozik a BBC szerint, hogy a Facebook bázisán televíziós csatornát indít, valamint érdeklődik az egészségbiztosítás iránt, de elérkezettnek látja az időt arra is, hogy politikai aktivitás része legyen a projektjének.

Mark Zuckerberg 

Közösséget akarunk építeni, és még rengeteg a dolgunk – mondta az alapító a BBC szerint. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján például óvatosabban kell kezelniük a gyűlöletbeszéd kategóriába tartozó, valamint a gyermekbántalmazással kapcsolatos bejegyzéseket, de az öngyilkos hajlamról árulkodó posztolókra is jobban kell figyelniük. Zuckerberg bejelentése szerint a Facebook 3000 embert vett fel, hogy figyeljék az ezekkel kapcsolatos hozzászólásokat.

Visszatérve a számokra: az amerikai tech-óriás profitja meghaladta a 3 milliárd dollárt az első negyedévben, ami 76 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A menedzsment ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy nem tartható tovább a hirdetési bevételek dinamikus növekedése. Ebből folyik be az összes bevételük 51 százaléka, ami összegszerűen 7,9 milliárd dollárt jelentett a legutóbbi jelentés szerint. A lassulás oka az, hogy mostanra elértek a plafonig, több hirdetést már nem lehet a felhasználókra zúdítani.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!