3p

A Herz Szalámigyár problémáit is orvosolhatja az a 30 milliárd forintos hitelkonstrukciós csomag, amelyről folynak a végső szakmai egyeztetések.

Várhatóan két héten belül kerül a kormány elé az a 30 milliárd forintos hitelkonstrukciós csomag, amely adott feltételek teljesülése esetén segítséget nyújthat a finanszírozási gondokkal küszködő nagyobb élelmiszeripari cégeknek - tájékoztatta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium államtitkára az MTI-t.

A szakpolitikus szerint ez orvosolhatja a Herz problémáit is, ha a vállalat megfelel a feltételeknek, például nem áll felszámolási eljárás alatt. Herz Szalámigyár Zrt.-nél az MTI-nek elmondták, hogy a cég jövője a finanszírozási problémáik megoldásától függ. Ha lesz finanszírozás, nem kerül sor elbocsátásra, sőt, akár további munkaerőre is szükség lehet, ha nem, akkor viszont további elbocsátásra kényszerülhet a cég. A napokban 130 ember elbocsátását jelentette be a munkaügyi központnak a Herz Szalámigyár Zrt.

A Herznél létezik egy megalapozott reorganizációs terv, amely tartalmazza a pénzügyi igényeket is. Jelenleg a cég forgóeszköz-finanszírozási igénye 1,6 milliárd forint, ennek biztosításáról azonban eddig eredménytelenül tárgyaltak a cég egyetlen hitelezőjével, a CIB Bankkal. Tájékoztattak arról is, hogy a vállalat teljes hitelállománya - az akvizíciós és a forgóeszköz kölcsönök együtt - jelenleg közel 4 milliárd forintra tehető, amelynek átstrukturálására lenne szükség. A Herz menedzsmentje szerint ez alapvető, mert a termelésük igen forrásigényes, egy-egy szalámi érlelési ideje 3 hónap, vagyis az árbevétel lassan érkezik, ezt az időszakot pedig finanszírozni kell.

A Herz Szalámigyár Zrt. nettó árbevétele 2007-ben: 8,827, 2008-ban 7,149 milliárd forint volt. Az árbevételt a financiális gondok miatt az előző évinél szerényebbre tervezték az idén. Jelenleg azonban úgy látják, mivel az árbevétel nagysága is a finanszírozás mértékétől - és annak időpontjától - függ, nem lehet biztos tervszámot megjelölni. Elmondták, hogy a cégnél eddig már jelentős költségcsökkentés történt, továbbiakra nem látnak lehetőséget.

A társaság jelenleg több mint 350 dolgozóval működik, azonban csúcsidőben akár 400-500 embert is foglalkoztat. Évente mintegy 7.000 tonna húst dolgoz fel. A cég exportja meghaladja az egymilliárd forintot. Főbb exportpiacai a környező országok, valamint Németország, Svédország, Hollandia és Lengyelország. A teljes belföldi szárazáru-piacon a Herz részesedése 10 százalék.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!