2p

A régiós központjának Magyarországot választó Huawei vezeti a 2010-es év legsikeresebb, magántulajdonban lévő kínai cégeinek listáját - derül ki az Össz-Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség (ACFIC) csütörtökön közzétett felméréséből.

Tavalyi 185,2 milliárd jüanos (5.449 milliárd forint)  bevételével a Huawei információtechnológiai óriáscég került az 500 legsikeresebb, magánkézben lévő kínai vállalat rangsorának élére. A jelenleg 110 ezer főt foglalkoztató, sencseni (Shenzen) székhelyű céget 1988-ban alapították, azóta munkavállalók tulajdonában lévő részvénytársaság. A Huawei a Forbes magazin nemzetközi vállalatokat rangsoroló listáján is szerepel, a tavalyi 397. után 2011-ben már a 352. helyet megszerezve.

Az ACFIC listájának ezüstérmese Csiangszu (Jiangsu) tartomány óriása, a Shagang Group acélgyártó vállalat, a harmadik helyet a több mint 1300 egységből álló üzlethálózatot magáénak tudó, háztartási eszközöket és berendezéseket forgalmazó Suning szerezte meg.

A listán szereplő 500 vállalat közül 329 a termelőiparban tevékenykedik, többségük az ország keleti tartományaiban székel. Átlagos üzleti bevételük tavaly 13,97 milliárd jüant (411 milliárd forint) tett ki, 47,5 százalékkal többet, mint 2009-ben. Átlagos profitjuk ennél is nagyobb mértékben, 79,5 százalékkal nőtt, ez 782 millió jüant (23 milliárd forint) jelent. Eszközállományuk 2010-ben átlagosan 11,77 milliárd jüanra (346,3 milliárd forint) rúgott, ami 50,9 százalékos növekedés az előző évhez képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!