2p

Nagyon jelentős feladat lett volna a KÉSZ Kft. számára a kormányzati negyed-beruházás, de szerencsére több más komoly megbízása van a cégnek erre az évre, emellett jelentős projektekre pályáznak - mondta el a Napi Gazdaságnak Árvai István, a társaság pr-igazgatója.

A nagyobb feladatok között említette Árvai Dunaújvárosban a Dunaferr hideghengerművének bővítését, körülbelül 12 milliárd forint értékben. Budapesten építik az Excelsior Budapest Spa luxusingatlant a Rózsadombon, illetve egy parkolóházat az Akácfa utcában, és hamarosan megkezdik egy nagy irodaház kivitelezését is külföldi megrendelők számára.

A fővároson kívül Halmajugrán építi a KÉSZ a Rigips gipszkartongyárát, emellett elnyerte a StopShop bevásárlóközpont és irodaház együttes kivitelezését Kaposvár belvárosában. A határon kívül Romániában, Ukrajnában logisztikai központok, ipari üzemek kivitelezését végzik.

Lengyelországban most adták át a Jabil új gyárát, a montenegrói Podgoricában pedig karácsonykor avatták az általuk épített felsőoktatási központot. Mindezeken túl a cég acélszerkezeti exportja 2008-ra tulajdonképpen lefedi a kecskeméti üzemük kapacitását.

Árvai a téli munkálatok kapcsán azt mondta, hogy a modern építési módszerek, eszközök ellenére is kedvezőtlenül befolyásolja a hosszan tartó hideg a kivitelezést: újabb költségek jelentkeznek és több időt igényelnek egyes munkafolyamatok, más fázisok pedig - mint a szerkezetszerelés - veszélyesek a jeges, havas körülmények közepette, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!