2p

Nem lesz kedvezőtlen hatással a magyar munkaerőpiacra a román állampolgároknak biztosítandó munkavállalási lehetőség, mert bizonyos korlátozások továbbra is fennmaradnak, illetve bevezethetők.

Nem lesz kedvezőtlen hatással a magyar munkaerőpiacra a román állampolgároknak biztosítandó munkavállalási lehetőség, mert bizonyos korlátozások továbbra is fennmaradnak, illetve bevezethetők - hangsúlyozta Mádi László, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági ügyekért felelős politikai államtitkára.

Jelezte, a magyar és nem magyar nemzetiségű román állampolgárokra is érvényes lesz, hogy csak akkor tölthetnek be magyarországi szabad munkahelyet, ha arra nincs magyar jelentkező.

A munkaadók által a munkaügyi központoknak bejelentett szabad álláslehetőségeket meg kell hirdetni, és csak akkor juthatnak hozzá ehhez a munkalehetőséghez külföldiek, ha 30 nap alatt sem jelentkezik magyar munkavállaló.

Az államtitkár megemlítette, hogy a legutóbbi összesítés szerint Magyarországon több mint 37 ezer, külföldinek szóló munkavállalási engedélyt adtak ki, de ezek döntő része budapesti, illetve Budapest környéki munkahelyet jelent. E munkahelyek csupán 0,5 százaléka található a keleti, nagyobb munkanélküliségű megyékben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!