3p

Azt követően, hogy a kínai számítógépgyártó vállalat, a Lenovo a harmadik negyedévben a világ második számú vállalatává nőtt, a társaság célja, hogy középtávon, 5 éves távlatban a világ vezető technológiai gyártó társaságává váljon, és ezeket az eredményeket új szolgáltatásokkal párosítsa - mondta Ivan Bozev, a Lenovo regionális igazgatója.

Az igazgató kiemelte: a Lenovo sikere azon alapult eddig, hogy elkötelezett volt a növekedés alapját jelentő személyiszámítógép-gyártás mellett. A társaság a jövőben is meg kívánja őrizni eddigi termékprofilját, de folyamatosan fejleszt az olyan új technológiákban, mint amilyenek a mobilinternet, a digitális otthoni szolgáltatások, illetve a felhőtechnológia - tette hozzá.

Bozev elmondta: a Lenovo a harmadik negyedévben 35,8 százalékos éves növekedést ért el világszinten, szemben a számítógéppiac 5 százalékos bővülési ütemével. Kínában, ahol a Lenovo rendelkezik a legnagyobb, 31,5 százalékos piaci részesedéssel, a vállalat 25,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a július-szeptember időszakban, miközben a piac 15 százalékkal erősödött. A fejlett piacokon a 3 százalékos általános visszaesés ellenére a társaság 54,5 százalékos növekedést ért el, piaci részesedése pedig a 9,1 százalékra emelkedett.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy szektorális lebontásban a Lenovo a világ első számú hordozható személyiszámítógép-gyártója. A társaság elkötelezett maradt az üzletág mellett azt követően, hogy megvásárolta az IBM számítógépgyártó részlegét. A fogyasztói szegmensben elért erős pozíciót támogatják az olyan lépések, mint a Japánban elindított vegyes vállalat, vagy a német elektronikai vállalat, a Medion felvásárlása - tette hozzá.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként érinti a vállalatot, hogy átalakulnak a kínai-európai kapcsolatok, Bozev leszögezte: mindig is globális vállalatként tekintett a Lenovora, így nem jelentenek számottevő változást a geopolitikai fejlemények. Elmondta: a Lenovo több mint 160 országban értékesíti termékeit, és világszerte 27 ezer embert foglalkoztat.

"Alig van olyan vállalat a piacon, vagy egyáltalán a világon, amely ennyire épít az igazán globális értékekre, így aligha lehet beszélni feszültségekről" - mondta a regionális igazgató.

Bozev szerint az ázsiai természeti katasztrófáknak a vállalat ellátáslánc-kezelésére vonatkozóan természetesen hatással vannak, de a Lenovo sok vetélytársához képest jobb helyzetben van. Rámutatott: általános piaci következmény, hogy egyes alkatrészek esetében korlátozott a kínálat, és ezzel párhozamosan nőttek az árak. Az igazgató azonban leszögezte: a Lenovo képes kiszolgálni keresletét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!