2p

Lenovo Hungary és a Flex Hungary közös beruházásában megvalósult kapacitásbővítő fejlesztését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter avatta fel Sárváron. Az informatikai szervereket előállító gyártósor telepítésével 250 új munkahely jött létre a Vas megyei településen.

Az informatikai szektorban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak a magyarországi iparfejlesztés szempontjából – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Emlékeztetett rá, hogy az informatika az egyik leginnovatívabb, legnagyobb sebességgel fejlődő iparág, amely 2015-ben 400 ezer embernek biztosított munkát Magyarországon.

Ilyen autókra ad állami támogatást az NGM

A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan iparági szakstratégián dolgozik, amelynek eredményeként tovább emelkedik a terület súlya – jelentette be Varga Mihály. Mint fogalmazott: a tervezett intézkedések révén 3 év alatt az IKT-szektorban foglalkoztatottak száma mintegy 20 ezerrel nő, a bruttó kibocsátás és hozzáadott érték termelése pedig mintegy 5 százalékkal emelkedhet. A tovagyűrűző hatásokat figyelembe véve ez mintegy 50-60 ezer új munkahely létrejöttét, és 200 milliárd forint GDP-növekedést eredményezhet 2020-ig – mondta a miniszter.

A most átadott – több mint félmilliárd forint értékű – beruházással Magyarország megerősíti helyét az informatikai gyártás világpiacán – emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: komoly előrelépést jelent mindkét vállalat életében, hogy Magyarországra került a szerverek gyártása, ugyanakkor 250 új munkahelyet is teremt, és várhatóan a helyi beszállítókkal történő együttműködést is jelentősen erősíti majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!