2p

A Malév párizsi járatai a franciaországi sztrájk ellenére is menetrend szerint közlekednek kedden - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője.

Az easyJet Párizsból érkező járata megérkezett Ferihegyre, de a diszkont légitársaság induló járatát törölte.

Egy hónapon belül negyedik alkalommal tartanak kedden országos sztrájknapot Franciaországban a kormány nyugdíjreform-tervezete ellen: reggel óta fennakadások vannak a vasúti, a légi és a városi tömegközeledésben, s ezúttal a gimnazisták és az egyetemisták is csatlakoztak a megmozduláshoz.

A nap folyamán 244 városban tartanak utcai felvonulásokat, ahova ismét milliókat várnak a szervezők. Az előző tiltakozó napokon a szakszervezetek szerint 3 millióan, a rendőrség szerint 1 millióan vettek részt a tüntetéseken.

Egyes szektorokban, elsősorban a közlekedésben határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetés akár szombatig is eltarthat, amikor is újabb utcai felvonulást szerveznek a szakszervezetek.

A vasutasok a korábbiakhoz hasonló arányban vesznek részt a megmozdulásban: megközelítőleg negyven százalékuk sztrájkol. A kötelező minimum szolgáltatásnak megfelelően az előzetesen bejelentett menetrend szerint a belföldi vonatoknak harmada közlekedik, a külföldi járatokat kevésbé, a Londont Párizzsal összekötő Eurostar vonatait pedig egyáltalán nem érinti a munkabeszüntetés. A párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren a járatok harminc százalékát, az Orlyn felét törölték. A párizsi tömegközlekedésben a vártnál kisebb a fennakadás: a metrók háromnegyede jár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!