3p

Így reagált a vállalat a világhírű mezőkövesdi benzinolcsósodásra.

"A Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés"

- így reagált a magyar olajipari vállalat csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében a hét egyik legnagyobb visszhangot aratott sztorijára, miszerint a mezőkövesdi lakosok sokallták az üzemanyag árát, ezért Tállai András NAV-elnök odaszólt a Molnak, akik erre a benzint 11, a gázolajat pedig 5 forinttal vették olcsóbbra a városban.

A kommentár után a vállalat azzal folytatta, hogy a Mol, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát.

Orbán Viktor ellenben így dicsérte meg Tállai magánakcióját:

"Gratulálok! Akkor mindenki intézze el!"

- utalva arra, hogy ha valamely politikus szülőhelyén a mezőkövesdiekhez hasonlóan berzenkedni kezdenek az emberek a benzinár miatt, akkor adott képviselő a NAV-elnökről példát véve tárcsázza nyugodtan a Mol számát.

A miniszterelnök mellett Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető is csak elismeréssel szólt a Tállai-i húzásról. Gulyás keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: Tállai András a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció - csatlakozva a miniszterelnökhöz - egy emberként gratulál neki. A politikus szerint míg a budapesti benzinárak a Mol-kutakon literenként 353-355 forint között alakultak, addig Mezőkövesden 374 forint volt. "Mit csináljon egy egyéni választókerületi képviselő, ha ilyet tapasztal? Nem az a kötelessége a saját választóival szemben, hogy ezt szóvá tegye?" - tette fel a nagy kérdést Gulyás Gergely.

Frissítés: Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára cikkünk megjelenését követően fűzött kommentárt a Mol közleményéhez. Grád az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a kútárak közötti különbségek az eltérő költségelemekkel (szállítási költség szintek, kút beruházás ráfordításai), de alapvetően a hazai olajpiac szabadversenyen alapuló működésével magyarázhatók. Ezért fordulhat elő, hogy kutanként jelentős, akár 40-50 forintos árkülönbség is lehet. Az üzemanyagoknál, ugyanúgy, ahogyan a legtöbb fogyasztási cikknél is különböző árak vannak, attól függően, hogy hol vásárol az ügyfél - hangsúlyozta.

Emlékeztetett rá, hogy az üzemanyagok végfelhasználói árának két alap eleme van, az előállítási és forgalmazás költségek, illetve a terméket terhelő adók. A végfelhasználói ár és az ezzel szemben lévő költségek piaci kockázata a forgalmazókat terheli.

Az üzemanyagokat ma Magyarországon háromféle adó, illetve adójellegű költség terheli: a jövedéki adó, az általános forgalmi adó, valamint az ezeknél jóval kisebb részt jelentő készletezési hozzájárulás. A végfelhasználói árakra vetítve az adótartam összességében meghaladja az 50 százalékot.

Hangsúlyozta, hogy az üzemanyag-forgalmazóknak az adótartam nagyságára nincs ráhatásuk azok mértékét jogszabályok írják elő, az előállítás és forgalmazás költségét pedig jelentős mértékben befolyásolják az olaj világpiaci és a termék jegyzések európai változásai, valamint a forint/euró és a forint/dollár árfolyama.

A MÁSZ a magyarországi olajpiac legjelentősebb szereplőit tömöríti. A hét kúthálózat üzemeltetéssel is foglalkozó tagvállalat 1050 üzemanyagtöltő állomást  működtet, ami a 2000 kútnak több mint 50  százaléka. Ezek benzin és gázolaj értékesítései az éves országos kiskereskedelmi forgalom közel 70 százalékát adják.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!