2p

Az anyavállalat, a Vegyépszer Hungária májusi csődje után november 30-án a Zala Megyei Bíróság elrendelte a Nemzetközi Vegyépszer csődeljárását, ami után a társaságot ideiglenes fizetési haladék illeti meg.

A Nemzetközi Vegyépszer csoport idén februárban öt társasággá alakult át. Az anyacég, amely a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-ből Vegyépszer Hungáriára változtatta nevét, vitte tovább az alapcég 16 milliárdos tartozását, míg négy másik társaság tiszta lappal indulhatott. Ezek közül az egyik, a vízvezeték-hálózatok építésére létrejött cég kapta a Nemzetközi Vegyépszer elnevezést.

Az anyagcég, tehát a Vegyépszer Hungária már májusban csődvédelembe menekült, míg a Nánásy Csaba vezette Nemzetközi Vegyépszer tegnap kért védelmet.

A Vegyépszer csoport, amely az első Orbán-kormány idején jelentős infrastrukturális (pl. autópályaépítés) megrendeléseket kapott, a magyar építőipar folyamatos visszaesése, valamint a szigorodó banki és garanciavállalási feltételek miatt került nehéz helyzetbe, ezért a nemzetközi piacok felé fordult. Líbiában el is nyerték minden idők legnagyobb külföldön megvalósuló magyar építőipari projektjét 300 millió euró értékben, de a polgárháború miatt februárban evakuálni kellett munkatársaikat. A 600 kilométernyi csatornahálózatot, a 450 kilométer vízvezeték-hálózatot, a 600 ezer négyzetméter járda és csaknem 400 kilométer hosszú városi közvilágítás kiépítését is magában foglaló projekt félbemaradt, ami értelemszerűen komoly problémákat jelent a társaságnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!