2p

Magyar, cseh és osztrák vegyipari cégek versenyeznek a horvát Petrokemija vegyipari vállalatért, és nem kötelező érvényű ajánlatot tettek a horvát kormány felé.

Négy potenciális vásárló jelentkezett a privatizációra, de a lengyel Azoty cég ajánlatát elutasították, így a versenyben a magyar Bige Holding leányvállalata, a Nitrogénművek, a cseh Agrofert, és az osztrák Borealis maradt - írta szerdán a Vecernji list.

Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter közlése szerint február végéig várják a kötelező érvényű ajánlattételt, a majdani befektetőtől pedig elvárják, hogy biztosítsa a folyamatos termelést, és ne bocsásson el alkalmazottakat.

A privatizációt régóta a szakszervezetek ellenállása akadályozta, az ősszel azonban a kutinai vegyipari vállalatban működő szakszervezetek elfogadták a cég privatizációját.

A lap nem hivatalos információi szerint a részvényekért a legnagyobb összeget a magyar pályázó ajánlotta. A horvát kormányhoz közel álló források szerint a kormány azt az ajánlatot fogja elfogadni, amely többet fordítana befektetésekre. Az újság információi szerint a csehek 200 millió euró körüli összeget fektetnének be, ami a duplája az osztrák ajánlatnak. Az állam 25 százalék plusz egy részvényt tartana meg.

A Petrokemijat tavaly tőkésítették fel 186 millió kunával, így az alaptőkéje most 754 millió kunát tesz ki. A múlt év első tíz hónapjában 189,4 millió kunás veszteséggel zárt, míg a múlt év első kilenc hónapjában a bevételek 1,86 milliárd kunával csökkentek. Szakértők szerint a veszteségek a regionális, illetve világpiaci kereslet visszaesésével, illetve a műtrágya árának a csökkenésével magyarázhatók. A vállalatnak mintegy 2300 alkalmazottja van.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!