A Rogánékat és Habonyt fuvarozó helikopteres cég viheti a budaörsi repteret


Megcélozzák az üzemeltetést.

Az a Fly-Coop kft. lehet a befutó a budaörsi reptér üzemeltetéséért kiírt versenyen, mely Rogán Antalt és Cecíliát, valamint Habony Árpádot is megröptette, írja a Hvg.hu.

A reptér tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Magáncégek gépei mellett innen indulnak a katasztrófavédelem és a rendőrség gépei, valamint a műtéti szervszállításokat végző gépek is, a Honvédelmi Minisztérium pedig itt tartja a NATO-kötelezettségvállalásban érintett MiG vadászrepülőket. Így nem is csoda, hogy a budaörsi az ország legnagyobb forgalmú kisgépes nemzetközi repülőtere.

A reptér helyzete azonban bizonytalanná vált, mert az MNV ki akarja tenni az üzemeltető Magyar Repülőszövetséget. Az MRSZ-nek augusztus végéig kell elhagynia a repteret, melyre a lap szerint a vagyonkezelő több vezető beosztású munkatársa, a honvédelmi tárca és a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői egy háttérbeszélgetésen szólították fel őket. Ezt az MRSZ elnöke, Mészáros László is megerősítette.

Mészáros szerint a reptér üzemeltetését először az MNV veszi át, a rendkívül gyors eljárás pedig káoszhoz vezethet, mert hónapokba telhet, míg megszerzik az üzemeltetéshez szükséges speciális engedélyeket.

Sokáig azonban valószínűleg nem akar az üzemeltetéssel bajlódni az MNV: a Hvg információi szerint a feladatot a Fly-Coop kft. kaphatja meg. Ez a cég onnan lehet ismerős, hogy tavaly nyáron ők röptették egy szabolcsi lagziba a Rogán-házaspárt, de júniusban Habony Árpád is Fly-Coop-os helikopterrel menekült el a riporterek elől Ferihegyen.

A Jakab Tamás vezette családi vállalkozás az elmúlt években megindult, 2016-ban 511 millió forintos árbevétele volt a cégnek, 300 millióval több, mint egy évvel korábban. Nemrég a kormánykedvenc biztonsági céggel, a Valtonnal is közös vállalkozást indítottak.

A Hvg megkereste Jakabot a budaörsi reptér lehetséges üzemeltetésével kapcsolatban, aki előbb részletesen beszélt a terveiről, majd a megjelenés előtt mégis inkább letiltotta az interjút.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nyugdíjkalkulátor: Ennyit spóroljon, ha boldog nyugdíjas szeretne lenni!Nyugdíjkalkulátor: Ennyit spóroljon, ha boldog nyugdíjas szeretne lenni!

Az mfor.hu elkészítette nyugdíj előtakarékossági kalkulátorát.

.
hirdetés
elrejt
 
.