4p

A RosUkrEnergo visszakapja az Ukrajnához került 11 milliárd köbméter földgázát - így ítélkezett az orosz lapok csütörtöki beszámolói szerint az ukrán legfelső bíróság, és ezzel jogilag pont került a bonyodalmas ügy végére.

A RosUkrEnergo 50 százalékban a Gazprom, 45 százalékban Dmitrij Firtas ukrán üzletember és 5 százalékban egy Ivan Furszin nevű üzletember tulajdona, és közvetítőként vett részt az Ukrajnába irányuló orosz gázszállításokban, megfigyelők szerint Viktor Juscsenko volt ukrán államfő kezdeményezésére.

A RusUkrEnergo státusát 2009. januárban vesztette el, amikor az Európába irányuló orosz gázszállítások kimaradásával járó, kéthetes orosz-ukrán gázháborúság után Julija Timosenko akkori ukrán kormányfő új, hosszú távú gázszállítási szerződést írt alá Moszkvában.

Ezután az ukrán Naftogaz állami konszern a RosUkrEnergo 1,7 milliárd dolláros tartozása fejében kiemelt a tározókból 11 milliárd köbméter gázt, amely a RosUkrEnergo tulajdonát képezte. Az utóbbi pert indított a stockholmi kereskedelmi kamara választott  bíróságánál, amely úgy döntött, hogy a gázt 12,1 milliárd köbméter mennyiségben, természetben vissza kell adni. A Gazpromot a RosUkrEenergo nem perelte.

A RosUkrenerog a magyarországi gázkereskedő Emfesz Kft.-nek is szállított földgázt. Amikor 2009-ben elveszítette jogosultságát Ukrajában, akkor szüntette be a magyar gázpiacon mintegy 25 százalékos részesedéssel bíró magyar gázkereskedőnek a szállításokat. Ezt követően a Dmitrij Firtas közvetett tulajdonában lévő Emfesz a Firtas-tulajdonú és Ciprusban bejegyzett Mabofi Holdings tulajdonából a svájci bejegyzésű RosGas AG birtokába került. Az adásvétel és a pénzügyi elszámolás jogvita tárgya. Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy az ukrán legfelsőbb bíróság döntése nincs hatással sem az Emfesz gázellátására, sem pénzügyeire. Annyi előnye van belőle, hogy miután Dmitrij Firtas "magára maradt a  problémáival", megszűnik Magyarországon az a mesterségesen generált proléma, ami "hírbe hozta" az Emfeszt és a Gazpromot is.

A Kommerszant című orosz lap a helyzetet ismerő forrásokat idézve csütörtökön azt írta, hogy a feleknek ki kell dolgozni a 12,1 milliárd köbméter értékesítésének sémáját, és a  RosUkrEnergónak ki kell fizetnie a Naftogazzal szembeni 1,7 milliárd dolláros adósságát. Ehhez visszakapja a Naftogaztól a teljes mennyiséget, és eladja azt a Gazpromnak. Az árról nem esett szó, de januárban a 11 milliárd köbméter értékét 1,7 milliárd dollárra, vagyis ezer köbméterenként 154,5 dollárra becsülték.

A Gazprom a Kommerszant értesülései szerint az EU-ban akarja értékesíteni a gázt, s októberben a lengyel és a német határon a gáz ára 306 dollár/1000 köbméter volt.

A Naftogaz és az illetékes ukrán minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy kedvezményes árú gázban kapja meg az 1,7 milliárd dollárt.

A Kommerszant úgy tudja, hogy ha Ukrajnában gázhiány lép fel a 11,2 milliárd köbméter kiemelése miatt, a Gazprom kész további mennyiséget szállítani, de a negyedik negyedévben érvényes áron, 252 dollárért 1000 köbméterenként.

Ukrajna nyomást próbál gyakorolni a RosUkrEenergóra és a Gazpromra a parlament ideiglenes bizottságának újabb vizsgálatával. A testület megállapította, hogy a megállapodás, amelynek értelmében a Naftogazé lett a gáz, a Gazprom kezdeményezésére jött létre, és az orosz monopólium beleegyezése nélkül a RosUkrEnergo nem fordult volna bírósághoz. Vagyis a Gazprom a felelős a kialakult helyzetért, és így Ukrajna joggal követel engedményeket.

A Gazpromnál annyit mondtak a lapnak, hogy mindez Ukrajna belügye, de rendezni fogják a helyzetet minden érintett fél érdekeit szem előtt tartva.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!