3p

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

Az ex-alkalmazott saját bevallása szerint fél évvel ezelőtt hagyta ott a céget, ahol 8 hónapig dolgozott szoftvermérnökként, most pedig úgy döntött, nyilvánosságra hozza a cégen belül zajló dolgokat.

Minél több pénzt beszedni a felhasználóktól

A forrás szerint a Zynga minden figyelmét azokra a játékosokra szenteli, akik hajlandók fizetni az egyes funkciókért. A cél ugyanis, hogy minél több pénzt költsenek azok, akik egyszer már hajlandóak voltak valamekkora összeget áldozni a virtuális játékvilágra. A poszt szerzője azt állítja, hogy ezek a játékosok jelentik a "hardcore tömeget", akik esetében a cég előírja, hogy a játékmenetbe olyan funkciókat kell beépíteni, mely újabb pénzköltésre ösztönzi őket. Ennek érdekében a cég az első perctől kezdve begyűjtötte a felhasználó privát információit, majd figyelte a viselkedésüket. A post szerzője szerint ennek oka az, hogy 20-ból mindössze 1 játékos hajlandó pénzt áldozni a játékra.

Az ex-alkalmazott szerint akik viszont fizetnek a játékokban az egyes opciókért, javakért és lehetőségekért, rengeteget költenek. Ezek közül is kiemelkedik az a user, akit a Mafia Wars annyira "beszippantott", hogy képes volt 100 ezer dollárt, átszámítva nagyjából 21 millió forintot elkölteni rá. Sőt elmondása szerint azt is látta, hogy valaki 20 ezer dollárt (körülbelül 4 millió forintot) fizetett ki a FrontierVille-re. Elárulta: a Zynga a fizetős játékosokat "Fekete Zynga"-nak nevezte el.

Zynga árfolyamának alakulása

A Zynga játékokon belül ugyanis a használható eszközök, lehetőségek döntő többségében ingyenesen hozzáférhetőek a felhasználók számára, de például plusz energiák, különleges, egyedi használati eszközök, vagy javak megvételére is van lehetőség, ha valaki gyorsabban szeretne haladni, vagy nem kívánja megvárni, míg újratöltődik a játékbeli karakter energiaszintje.

Kétes hírű vállalati kultúra?

A bejegyzés ugyanakkor nemcsak a fizetős játékosokhoz való hozzáállásról szól, de a vállalati kultúrát, az alkalmazottakkal való bánásmódra is utal - főleg ami a kivitelezői részlegen dolgozókat jelenti, hiszen őket többnyire vállalkozóként alkalmazza a cég. A Zynga ugyanis őket másodrendűként kezeli. Ők azok, akik többnyire nem kapnak visszacsatolást az elvégzett munkájukról, nincs semmilyen kihatásuk a munkabeosztásra, ráadásul arra várnak, hogy végre teljes munkaidőben dolgozhassanak, ehelyett csak egyre többet dolgoztatják vállalkozóként az irodai előírások miatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!