4p

A régióban Magyarországon a legalacsonyabb az aktív népesség aránya, nagyon sokan nem vagy csak elvétve fizetnek adót, ráadásul hivatalosan minden tizenegyedik honfitársunk rokkant. Ezen a helyzeten rövid időn belül változtatni kell, különben nem csak a terhek garmadát viselő adózók szűk csoportja, hanem maga az ország is a valóban rokkantak között találja magát. Ez volt a végkövetkeztetése annak a pénteki gazdaságpolitikai fórumnak, amelyet kormányzati szakemberek és vezérigazgatók részvételével rendeztek Budapesten. Mfor.hu tudósítás.

Mikor csökkenhetnének az adók?

Szintén nem ad bizakodásra okot, hogy - a bank saját vizsgálatai szerint - a magyar gazdaság felzárkózása az EU-hoz az elmúlt 6-8 évben jelentősen lassult. Ezt a beruházási ráta szerény növekedése és a feldolgozóipar termelékenységének radikális csökkenése is jelzi. Ráadásul a növekedést ösztönző intézkedések a kívánatosnál kevesebb figyelmet kaptak a konvergencia-programban, így ennek és a fiskális szigorításoknak köszönhetően a gazdasági növekedés az elkövetkező két évben tovább fog lassulni.

Hamecz István szerint a most megnyíló uniós alapoktól önmagukban csak szerény növekedés várható, hasznosulásuk elsősorban a gazdaságpolitika minőségének a függvénye. "Az uniós pénzek csak akkor járulnak hozzá a tartós gazdasági növekedéshez, ha sikerül politikai közmegegyezésre jutnunk arról, mire fogjuk költeni őket" - figyelmeztetett végezetül a szakember.

Túl sok az álrokkant

Garamhegyi Ábelhez hasonlóan a társadalmi elosztórendszerek fenntarthatatlanságára és a közterhek egyenlőtlen elosztására hívta fel a figyelmet Jobbágy Valér.

Az Államreform Bizottság főosztályvezetője utóbbira példaként említette, hogy ma Magyarországon 1,8 millió nem minimálbéren foglalkoztatott állja a terhek nagy részét. Az átlagos nyugdíjba vonulási kor a reálisnál lényegesen alacsonyabb, 58 (férfiaknál) és 53 (nőknél) év, ráadásul hivatalosan minden tizenegyedik honfitársunk rokkant. Szintén aggodalomra ad okot, hogy - elmondása szerint - a diákok 20-25 százaléka eladható képzettség nélkül fejezi be tanulmányait, s a legalacsonyabb és legmagasabb végzettségűek közötti várható élettartam-különbség húsz év.

A helyzet megváltoztatása érdekében a jövőben új, a jelenleginél szigorúbb rokkantnyugdíjazási rendszert vezetnének be, valamint a korkedvezményes nyugdíjazás szisztémáját is felülbírálnák, hogy minél több embert hozzanak vissza a munkaerőpiacra. Ezzel párhuzamosan szélesítenék az adózók körét, amely révén lehetővé válna egyes adófajták csökkentése. (Ha ugyanis többen adóznak, akkor az összes bevétel még csökkenő adók mellett sem fog visszaesni.)

Többen, de kevesebbet adózzanak

Az adórendszer megreformálása mellett tört lándzsát Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke is. A szervezet ennek érdekében adószakértők bevonásával már dolgozik egy új koncepción, amelynek szintén az a célja, hogy többen, de kevesebb adót fizessenek. "Nem tartható fenn sokáig, hogy kevés adózóra óriási teher hárul" - figyelmeztetett a szakember, aki 2007 márciusára ígérte a javaslatcsomag publikálását. Szerinte amennyiben ezeket a változásokat sikerül keresztülvinni, akkor 2009-2010-re a vállalatok versenyképessége is javulhat.

Igaz, a törvény nem megoldás mindenre. "Mentalitásbeli változásra is szükség van, hiszen Magyarországon az adómorál nagyon rossz. Egyrészt figyelnünk kellene arra, hogy mire megy el az adónk, másrészt büszkék is lehetnénk arra, hogy abból mennyi minden épült" - fejtegette Fekete István.

Azt, hogy attitűd tekintetében lenne mit behoznunk, Hamecz István is elismerte arra a hallgatói kérdésre, hogy miért járnak a csehek sok mindenben előttünk: "A kulturális különbség miatt. A cseh társadalomban nincs akkora szembenállás, nagyobb a konszenzuskeresési képesség. Ráadásul ott nem érdemes a választási kampányban 13., 14. havi nyugdíjat és hasonlókat ígérni. Aki mégis ezt teszi, azt körberöhögik."

A konferencia informatikai, illetve logisztikai kerekasztal-beszélgetéséről külön cikkekben számolunk majd be.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!