2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Amerikában már úgy látják, hogy a jelenleg működő több, mint ezer on-line marketplace (piactér) helyét pár éven belül tíznél kevesebb "mega piactér" veszi át. Tanulságos lehet ezért megfigyelni, miként lépnek a vesztesek.

A Ventro most stratégiát váltott. Nem akar már vertikális piactereket építeni és irányítani, kizárólag az ezzel összefüggő szolgáltatásokat és a technológiákat kínálja. A veszteségek mellett ezt az is indokolja, hogy időközben megnőtt a verseny, sokkal tőkeigényesebb a piacterek fenntartása, nem is szólva a dollármilliókat elnyelő fejlesztésről.

A cég tulajdonosai most úgy látják, hogy már korábban is a kiegészítő tevékenységekre, tanácsadásra kellett volna összpontosítaniuk, ott ugyanis nagyobb a bevétel lehetősége. A jövőben ezért bővítik az együttműködést a technológiákat gyártó cégekkel, a megcélzott piaci szegmens vezető vállalataival, s újabb hosszú távú minőségi szövetségeseket próbálnak kialakítani. Az változások egyik fontos irányát jelzi, hogy egyre inkább a hagyományos, "brick-and-mortar" cégekre összpontosítanak.

A Chemdexhez hasonlóan a közelmúltban profilváltást hajtott végre a VerticalNet is... Miután részvényeinek árfolyama esni kezdett, meg kellett szabadulniuk ez egyik, egyébként rendkívül sikeres digitális piacterüktől. Egy konzorciummal kötött adásvétel eredményeképpen már nem tulajdonosok, de a működéshez szükséges szoftvert továbbra is ők szállíthatják. A tulajdonosváltás azonban nem oldotta meg automatikusan a gondjaikat, a cég változatlanul veszteséges, a szoftverek piacán pedig olyan versenytársakkal kell megbirkózni, mint a CommerceOne, vagy az Ariba.

A piacterek körül mostanában új szereplők jelennek meg, az MSP-k. (Marketplace Service Provider - piactéri szolgáltatók) A szakértők szerint a cégek. különböző szolgáltatásokért a szoftverek árának többszörösét fizetik ki. Ha egy kis cégnek sikerül programját elismertetve, termékét telepítenie egy másiknál, akkor a karbantartása, frissítése, a szakemberek képzése mind a megrendelő zsebét terheli. A kérdés az, meddig tudják a kicsik a nagyobbakkal állni a versenyt, meddig tud egy újonnan bevezetett szolgáltatás egyedi maradni, s mikor lép be egy "nagy", aki már tömegtermékét finomítva, "barátságossá" téve ki tudja szorítani a kis MSP szolgáltatókat..

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!