2p

A hazai és a nemzetközi közeg is indokolja a működő magyar reformokról indítandó kormányzati tájékoztató kampányt - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Kovács Zoltán azt mondta: Magyarországon az ellenzék tevékenysége indokolja ezt, amely "nettó hazugságokat, csúsztatásokat" is jelent; ha az ellenzéken múlna, az emberek azt éreznék, hogy ez egy szörnyű ország, ahol élni is fájdalom.

Emellett a nemzetközi környezetben a szemünk előtt kirajzolódó "görög dráma" miatt sem árt tudatosítani az emberekben, hogy honnan indult és mostanra hová jutott Magyarország - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

600 millióból ismét reklámozza sikereit a magyar kormány

Felidézte: korábban mindenhol azt mondták, hogy a kormány tervei nem fognak működni, nem szabad konfliktust vállalni az európai uniós intézményekkel, ehhez képest jogi eszközökkel, a nemzetközi standardoknak megfelelően sikerült megoldani például a devizahitelesek ügyét, amellyel mintegy ezermilliárd forintot adtak vissza a magyar embereknek. Emellett az egykulcsos adórendszer révén több száz milliárd forint maradt a magyar embereknél - sorolta.

Ezeket az összefüggéseket, a különböző területeken elért eredményeket szeretné bemutatni a kormány -  mondta Kovács Zoltán. A kampány lényegét abban jelölte meg, hogy elmondják, hogy a magyar reformok működnek, az ország teljesítőképessége megengedi, hogy az ország és minden állampolgár lépjen egyet előre.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: mostanra az ország eljutott odáig, hogy kiszámítható, látható környezetet biztosítanak a magyar állampolgároknak és a nemzetközi befektetőknek egyaránt.

Kovács Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó kampányban egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni például plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken. A tájékoztató kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!