5p

Sokan próbálnak úgy takarékoskodni, hogy ismerősükkel, barátjuk ügyes kezű gyerekével készíttetik el cégük honlapját. A százezer-kétszázezer forintos megtakarítás első pillantásra ugyan mutatós, a rosszul elkészített weboldalak okozta veszteség azonban ennél nagyságrendekkel nagyobb lehet.

A barkácsolás néha nem a várt eredményre vezet (Mfor-montázs)
1. Összekevert üzenetek

Miért is kell honlap? Árul valamit a cégünk? Ha igen, akkor ennek (az árunak) kell a weboldalak középpontjában lennie. Ha lehet, kínáljunk a vevőnek valami "kóstolót", árumintát.

Vegyük rá a látogatót, hogy többet akarjon megtudni termékünkről. A túl nagy logó és a sok szöveg csak eltereli erről a figyelmüket. (Nem is beszélve a "cégünk küldetése…" kezdetű, terjengős cégbemutatóba torkolló oldalakról.) Próbáljuk kívülről nézni weboldalaidat! Arról kell beszélni, amire a látogatóid kíváncsiak és ez nem mindig az, ami szerintünk fontos. Tanuljunk a legjobbaktól! Érdemes tanulmányozni a sikeres cégek honlapjait és láthatjuk, hogy nem saját magukkal foglalkoznak, hanem az üzletre koncentrálnak.

2. Zavaros navigáció

Hiába (majdnem) végtelen a web, mindent csak egy kis ablakon (képernyő) keresztül láthatunk. A navigáció segíti a látogatókat abban, hogy eljussanak a honlap minden fontos részére. Ha a navigáció nem eléggé átgondolt, vagy éppen túlságosan bonyolult, weboldal egy része láthatatlan marad számukra.

A szakszerűtlen navigáció egyik ismérve, hogy olyan "zsákutca-weboldalak" keletkeznek, ahonnan nem lehet sehova sem tovább jutni. Elavult megoldás az olyan "csillag szerkezet" is, ahol mindig a nyitóoldalra kell visszatérni, ha az egyik aloldalról a másikra kívánunk eljutni. Nem túl kicsik a honlap navigációs elemei? Eléggé elválnak környezetüktől? Valóban a site legfontosabb részei a leghangsúlyosabbak? - az amatőr tervezők ritkán mérlegelik ezeket a kérdéseket.

3. Túl hosszú "kattintási út"

Hányat kell a látogatónak kattintania, amíg valóban meg is rendelheti a vágyott terméket? A türelem könnyen elfogy, mielőtt elérné a megfelelő linket. (Mindez hatványozottan érvényes akkor, ha a túlméretezett oldalak és/vagy a lassú szerver idegőrlő várakozásra is késztetik a látogatót.)

A túlságosan "lapos" struktúra persze legalább olyan zavaró tud lenni, mint a "túlstrukturált" tartalom.

4. Gyenge minőségű képek és grafikák

Az még valahogy megmagyarázható, ha ingyenes archívumból szerzünk illusztrációkat, de semmivel sem indokolható, miért "pixeles" a cégünk logója, miért megállapíthatatlan, mit is ábrázol vezető termékünk fotója. A gyenge képekkel nem csak weboldalat rontjuk el, de lejáratjuk a cégünk is.

5. Túl sok a szöveg!

Ezredszer is leírom: A legtöbb olvasó nem betűről betűre olvas a weben, hanem csak átfutja a szövegeket. A túl sok (és túl tömör) szöveg túlterheli a felhasználót, frusztrációt okoz. Jobb, ha a hosszabb szöveget rövidebb bekezdésekre bontjuk, a kevesebb olvasót érintő részleteket az "alapszövegből" linkekkel elérhető oldalakra tördeljük.

6. Soha nem frissülő oldalak

Az utoljára 3 éve frissített honlap nagyjából olyan vonzó, mint a piszoktól átlátszatlan kirakat. Nem várhatjuk el, hogy ügyfelek rendszeresen visszatérjenek megnézni 1999-es termékismertetőt? (Nem valószínű, hogy a nosztalgia, mint mozgatóerő működne itt…)

7. Stílus, nyelv

Ami elmegy egy szerződésben, üzleti levélben, nagyon görcsösen hat egy honlapon. Sokan vannak, akik utoljára az (általános?) iskolában próbáltak meg épkézláb mondatokat összerakni. Régen volt, ráadásul a "webre írás" másféle stílust követel meg.

Mindenképpen javasolt a szövegek átfuttatása egy helyesírás ellenőrző programon, de még jobb, ha egy szigorú kollegina / kolléga ellenőrzi a nyelvhelyességet. (Nehéz ügy – tanúsíthatom!)

8. Betűtípusok

Örömteli, ha fantasztikus, egyedi betűket (font) találtunk, de sajnos az olvasók csak olyan betűtípusokat látnak, amilyenek telepítve vannak a gépükön. Ezeket ismeri minden gép (Mac is): Arial, Comic Sans, Courier News, Georgia, Times New Roman, Trebuchet, Verdana (A dőlt betűvel írtakat kifejezetten képernyős használatra tervezték.) Ha másfajta betűkkel készül egy honlap, a felhasználó gépe a hozzá legközelebb álló betűkészlettel fogja az oldalt megjeleníteni - sokszor katasztrofális eredménnyel.

9. Adatvédelmi politika

Senki sem szeret ilyen "jogi rizsát" írni – kivéve persze a jogászokat. Mindenképpen szükség van azonban az adatvédelmi elvek közzétételére, ha valamilyen célból (hírlevél, letölthető dokumentumok, megrendelés) e-mail címeket gyűjtesz. (A legtöbb internetező fél tőle, hogy e-mail címét másoknak továbbadják. Sajnos számos eset bizonyítja, hogy nem alaptalanul.)

10. Tesztelés, kompatibilitás

Az szép, hogy Internet Explorer 7 alatt minden rendben van, de nem árt megnézni, hogy néz ki honlapod más böngészőkkel, azok különböző verzióival?

Hiába néz ki honlap elfogadhatóan a legtöbb böngészővel, ha az oldalakat nem megfelelő felbontásban készítették. Ha túl nagy felbontásban dolgozunk, elveszthetjük a látogatók egy részét (azokat, akik kisebb felbontású képernyőt használnak).

11. Forgalmi statisztikák

Nagy tévedés azt hinni, hogy a honlap fogalmának elemzéséhez elegendő egy "jópofa" számláló. Nem csak az a fontos, hogy hányan látogatják a honlapunkat, de azt is tudni kell, honnan jöttek, mit csinálnak, mennyi időt töltenek az egyes oldalakon. (Természetesen ennél sokkal több adathoz jutunk hozzá.) A forgalmi statisztikákból származó adatok alapján el lehet dönteni, milyen módósításokra, finomításokra szorul a honlap. Szerencsére ma már ingyen hozzá lehet jutni több olyan elemzőszoftverhez is, amikért néhány éve még vagyonokat kellett volna fizetni.

Pécsi Ferenc

Dotkommentár - www.dotkommentar.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!