2p

A jövő év végére vagy legkésőbb 2011-re befejeződhet a sóbányájáról ismert romániai Parajd és környékének egyik legnagyobb beruházása, a 60 százalékban már kész wellness- és gyógyászati központ építése.

A több, sós-, valamint édesvizű medencét, szaunákat, gőzfürdőt, pezsgőfürdőt, edzőtermet, kádfürdőt, fizikoterápiás részleget magában foglaló komplexum megépítésének tervei 2007-re nyúlnak vissza. Akkor a román idegenforgalmi szakhatóság finanszírozásával a helyi önkormányzat egy gyógyászati központ megépítésére készíttetett előtanulmányt. Pénz hiányban a tervek megvalósulására 2008 őszéig kellett várni, amikor az alig két hónap alatt kétszer is a térségbe látogató Traian Basescu államfőnek megtetszett az elképzelés - írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában.

Idén áprilisban Emil Boc kormánya 9,5 millió lejt (665 millió forint) utalt ki a parajdi építkezésre. A szakemberek számításai szerint 2010-re újabb, mintegy 4-5 millió lejes tételre lenne szükség. A polgármesteri hivatal ebből legfeljebb 1,2 milliót tudna előteremteni. A wellness- és gyógyászati központ építésének költsége összesen 14 millió euró (3,85 milliárd forint) lesz.

Ahhoz, hogy a medencékbe sós termálvíz kerüljön, 1.200 méter mélyre kell fúrni, de a fúrás engedélyeztetése még nem ért véget.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!