2p

A közép-európaiak számára vonzóbb az alacsonyabb, de tartósabb és biztosabb fizetés, mint a nagyobb, de nem biztos jövedelemforrás - derült ki egy nemzetközi felmérésből.

A közép-európaiak számára vonzóbb az alacsonyabb, de tartósabb és biztosabb fizetés, mint a nagyobb, de nem biztos jövedelemforrás - derült ki abból a nemzetközi felmérésből, amelyet a csehek, a magyarok, a lengyelek és a románok körében készített a prágai Közvélemény-kutató Intézet.

A felmérés szerint az alacsonyabb, de stabil havi bért a kockázatos, de jóval nagyobb haszonnal kecsegtető befektetések, vállalkozások és üzletek előtt mind a négy országban nagyjából a megkérdezettek háromnegyede részesítette előnyben. A felmérésből kiderült, hogy a cseh, magyar, lengyel családok gazdasági stratégiái igen közel állnak egymáshoz.

A nagyobb kockázatra leginkább a csehek vállalkoznának. A magasabb bevételekkel kecsegtető, de bizonytalan állást a kisebb fizetésű, de biztos állással szemben a csehek 25 százaléka részesítené előnyben, míg a három többi országban ez az arány 15 százalékos volt.

A pénzügyi műveletek terén szintén a csehek mutatkoztak a legbátrabbaknak, míg a magyarok a legóvatosabbaknak. Az egyszerű banki betét, illetve a kockázatosabb, de potenciálisan nagyobb nyereséget ígérő részvényvásárlás közül az utóbbit a csehek 36, a románok 29, a lengyelek 23 és a magyarok 19 százaléka részesítené előnyben.

A felmérésben 1500-1500 tizennyolc év feletti lakost kérdeztek meg minden országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!