3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Total francia olajcég igazgatótanácsa Christophe de Margerie elnök-vezérigazgató halálát követően a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg, aki eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be - közölték szerdán szakszervezeti források.

Thierry Desmarest, aki 1995 és 2010 között már állt a Total élén, fokozatosan fogja átadni az elnökséget az 51 éves Pouyannénak.

Az elnöki és vezérigazgatói poszt szétválasztását ugyanakkor még a cég közgyűlésének is jóvá kell hagynia.

Nem ez az első alkalom, hogy a Total egy tandemmel oldja meg a cég irányítást: 2007-ben az akkori elnök, Desmarest is szétválasztotta a két funkciót és majdani utódát, a kedden Moszkvában repülőgép-balesetben elhunyt Christophe de Margerie-nek adta át a vezérigazgatói feladatkört, aki aztán 2010-ben az elnökséget is átvette.

Desmarest, aki leköszönése óta a Total tiszteletbeli elnöke volt, 70 éves koráig, 2015 decemberig fogja elfoglalni az elnöki széket. Attól kezdve Pouyanne lesz az egyszemélyi vezetője a vállaltnak.

Patrick Pouyanne 2011 óta vezeti az olajfinomítási ágazatot a Totalnál. A mérnök végzettségű szakember minisztériumi tisztviselőként kezdte a kearrierjét, 1997-ben került az Elf csoporthoz, ahol az exportrészlegnél dolgozott Angolában és Katarban. Az Elf felvásárlása után a Totálnál folytatta a karrierjét, ahol először szintén az exporttal foglalkozott, 2011-ben az olajfinomítási ágazat helyettes vezetőjévé, majd 2012 januárban igazgatójává nevezték ki.

Vezérigazgatóként legfőbb feladata az európai túltermeléssel küzdő cég franciaországi átszervezése lesz.

A 68 éves Thierry Desmarest nevéhez fűződik a Total világcéggé emelése, a visszatérő elnök kiváló stratégiai ötleteiről, de időnként ügyetlen kommunikációs fellépéseiről ismert. Elnöki tevékenységét jelentősen besározta 1999-ben az Erika nevű tartályhajójának balesete: a máltai felségjelű rakományából 20 ezer tonna nyersolaj ömlött az  Atlanti-óceánba Franciaország partjainál. Négyszáz kilométeres partszakaszon keletkezett olajfolt, a szennyeződés mintegy 75 ezer madár pusztulását okozta.

Desmarest 1981-től dolgozik a Totalnál, amelynek irányítását 1995-ben vette át és a legjelentősebb világcégek sorába emelte. 2007-ben a vezérigazgatói posztot átadta Christophe de Margerie-nak, de megtartotta vezető szerepét az igazgatótanácsban. Miután 2010-ben Christophe de Margerie az elnökséget is átvette, Desmarest tiszteletbeli elnök lett, de az igazgatótanácsban továbbra is helyet foglalt, és a Total Alapítvány elnöki székét is megőrizte. Tagja egyébként az Air Liquide, a Sanofi-Aventis, a Renault és a Bombardier igazgatótanácsának is.        

A Total a forgalom és a nyereség szempontjából Franciaország elsőszámú vállalata, a világ egyik legjelentősebb olaj- és gázipari vállalata. A tavalyi évet 189,5 milliárd eurós forgalommal zárta, 100 ezer embert foglalkoztat és 130 országban van jelen. A profitját illetően a legjelentősebb francia cég 2013-ban 10,8 milliárd eurós nettó nyereséget könyvelt el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!