2p

Ha esetleg bárkinek is lettek volna illúziói...

A kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra, ami minden egyes stadionra, sporklubra, sportcsarnokra elköltött fillért megalapoz - legalábbis Orbánék nézőpontjából. Ennek tükrében pedig nem lehet túl nagy meglepetés, hogy Tiba István fideszes képviselő javaslata is támogatásra lelt a kormányon belül.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a balmazújvárosi sportélethez is köthető képviselő jelentős mértékben szeretné csökkenteni a sportvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adót olyan módon, hogy annak alapjába nem számítanak bele többek között a jegy- és bérletbevételek, sem a szponzorációs bevételek. Emellett szeretné, ha sportolók után ekhó szerint fizetett bérek munkaadóra eső része alól is mentesülhetnének a sportvállalkozások.

Horváth Ferenc, vezetőedző és Dr.Tiba István

Az előterjesztés megjelenése után a kormányinfón érdeklődtünk, mit szól ehhez a kormány, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban akkor még csak a saját véleményét tudta közölni. Eszerint ő támogatni fogja a javaslatot, mert választókerületi tapasztalatai szerint nagyon más, jobb megoldás nem létezik.

Most Mesterházy Attila kérdezte az emberi erőforrások miniszterét a témában. Balog Zoltán nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, miszerint:

"a kormány támogatja Dr. Tiba Istvánnak "A sportvállalkozásokat érintő egyes adózású tárgyú törvények módosításáról" szóló T/18007. számú törvényjavaslatát".

Rétvári hozzátette: más, kapcsolódó kormányzati döntés nem született. Mesterházy felvetette ugyanis, hogy ezt a javaslatot nem lehetne-e kiterjeszteni az oktatásra, kultúrára vagy az egészségügyre is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!