2p

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést - közölték a cégek.

A közlemény szerint a korlátozásra a több százezer kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt van alapvető szükség. A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani.

"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" - áll a közleményben.

A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják.

Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!