3p

A legfrissebb adatok szerint a versenyszférában a foglalkoztatás egy órára jutó költsége 6,3 százalékkal lett magasabb 2012 második negyedévében az előző évi állapotokhoz képest.

A versenyszférára vonatkoztatva a negatív toplista élén állunk

Az Eurostat 2012 második negyedévére vonatkozó adatközléséből kiderül, hogy Magyarország ebből az aspektusból eléggé rossz versenyképességi pozíciót foglal el. Egy év alatt a szektorban ugyanis 6,3 százalékkal emelkedett a munkaerőköltség egy órára számítva, aminél előnytelenebb változást csak Románia tudott produkálni, ahol 7,1 százalékos drágulás következett be. A negatív toplista harmadik helyére pedig Bulgária került, ahol 5,8 százalékos költségnövekedésről számol be a statisztika. Ezzel szemben a legkisebb drágulás Hollandiához kapcsolódik (0,3 százalékos növekedés), azt követi Írország és Spanyolország a maguk 0,9 százalékos költségemelkedésével.

A régió országaival összehasonlítva a magyar adatot, már nem juthatunk túlságosan meglepő eredményre, hiszen Uniós szinten is csak a románoknál volt nagyobb a költségnövekedés, és így igazából csak a változásbeli különbségek miatt lehet érdekes a dolog. Ahogy az a grafikonunkon is látható, a mögöttünk álló Csehországban regisztrált változásnál is majdnem 2 százalékponttal rosszabb a hazai költségnövekedés, a szomszédos Szlovákia 2,4 százaléka pedig majdnem 4 százalékponttal marad el a magyar drágulástól.

A teljes gazdaság szempontjából már jobban állunk...

2012 második negyedévében Magyarországon a teljes gazdaságra vetítve 4,3 százalékkal emelkedett az egy munkaórára jutó munkaerőköltség. Ez előző negyedévhez képest gyorsuló ütemű drágulást jelent, hiszen akkor éves bázison 2,6 százalékkal növekedtek a foglalkoztatás egy órára jutó költségei. Ki kell emelni ugyanakkor azt is, hogy 2011 azonos időszakának 5,8 százalékos drágulásánál ez alacsonyabb ütemet jelent.

Az Eurostat hétfőn közölt statisztikája szerint így a magyar adat a hatodik legmagasabb lett az Unión belül - természetesen a helyezésünk némileg változhat, hiszen például sem Görögország, sem pedig Luxemburgról nem közölt adatokat a statisztikai hivatal. Éves bázison a legnagyobb növekedés Romániához kapcsolódik, ahol is 7,1 százalékkal lett drágább a foglalkoztatás az idei év második negyedévében, mint volt tavaly azonos időszakban.

A magyar adatot ugyanakkor az összes tagállam helyett érdemesebb a régiónk országaiban tapasztalt változással összehasonlítani. Ez alapján hazánk a képzeletbeli "aranyközépúton" haladt, hiszen a magyar 4,3 százalékos változásnál nagyobb egy órára jutó költségnövekedést regisztráltak Csehországban (4,6 százalék), illetve a már korábban is említett Romániában (7,1 százalék). Ugyanakkor kisebb mértékben drágult a munkaerő a lengyeleknél, ott az egy órára jutó költség 3,9 százalékkal lett több egy év alatt, a szlovákoknál pedig 3 százalékkal került többe a foglalkoztatás egy órája.

A teljes gazdaságra vetítve egyébként a legkisebb változást Írországra regisztrálta az Eurostat, ahol mindössze 0,4 százalékkal drágult a foglalkoztatás egy év alatt, a dobogó második fokára pedig a problémákkal küzdő Spanyolország került. Itt 0,5 százalékos munkaerőköltségnövekedés történt, akárcsak egyébként Hollandiában. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!