2p

A minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum emelkedésétől a kormány azt várja, hogy az egyéb bérkategóriákban is növekszik bér - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: folytatódik a három éve töretlen béremelkedési folyamat Magyarországon, a reálbérek folyamatosan növekednek. A munkaadóknak is érdeke, hogy emelkedjenek a bérek, hiszen csak így tudják megtartani a jól képzett, megfelelő tudással, motiváltsággal rendelkező szakembereket - tette hozzá.

Elmondta: 2010 óta ezzel a kétéves programmal 88 százalékkal emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum még ennél is jobban növekedhet, megduplázódhat. Felidézte: a kormány jelentős járulékcsökkentést is adott a megállapodás részeként, jövőre 5 százalék ponttal, 2018. január elsejéből újabb 2 százalékponttal mérséklődik a bérekre rakódó közteher.

A kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban az államtitkár rámutatott: a korábbi években nagy többségük ki tudta gazdálkodni a béremelést. Arra számítanak, hogy a hatékonyság javításával, a termelékenység növelésével megteremtik a béremelés többletét, egyébként azzal szembesülnének, hogy munkavállalóik elmennek magasabb bérért.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!