3p

Mivel a mobilparkolási piac újraosztása nem megy zökkenőmentesen, az mfor.hu megnézte, hogy milyen más megoldásokkal lehetne megkerülni az állami óriást.

Kedden elindult az egységes mobilparkolási rendszer. A kétség kívül kényelmes, készpénzkímélő megoldás mától a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hatáskörébe tartozik, az autósok pedig vele együtt összesen hét szolgáltató megoldásai közül választhatnak.

A mobilparkolási piac újraosztásában – mint az lenni szokott hasonló esetekben – vannak nyertesek és vesztesek. Ebben az esetben a vesztes az EME Zrt., amely bár tartja magát álláspontjához miszerint továbbra is  nyújthat mobilparkolási szolgáltatásokat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye külön nevesíti a céget, mint amelynek erre mától nincs lehetősége. Hogy az alapvetően jogértelmezési vitának mi lesz a vége, az kérdéses, addig azonban az mfor.hu végigvette, hogy milyen megoldásokkal kerülhető ki a mobillal történő parkolás.

A nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló törvény megfogalmazása szerint a „mobil fizetési rendszer olyan rendszer, amelyben az ügyfél a szolgáltatást helyhez nem kötött módon, távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz segítségével elért elektronikus értékesítő rendszeren keresztül vásárolja meg”. A jogszabály szerint tehát ha nem mobiltelefonon keresztül bonyolítjuk a fizetést, akkor a törvény rendelkezései nem mérvadóak, vagyis a szolgáltatók kereshetnek olyan technológiai megoldásokat, amely nem köti őket a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-hez.

PayPass

Az egy érintéssel működő fizetési rendszer nem túl bonyolult, a kártya 5 ezer forint értékhatárig nem kér PIN kódot, lényegében csak a parkolási időt kell megadni és már érkezik is a parkolójegy. Hátránya, hogy előre meg kell adni a parkolás várható végét és persze vissza kell ballagnunk autónkhoz, hogy a szélvédő mögé tegyük a jegyet. A szolgáltatónak plusz költséget a terminálok felszerelése jelent a banki díjak mellett.

Más NFC megoldások

Ahogy a PayPass kártyák is a Near Field Communication (NFC)  technológiát alkalmazzák, úgy nem lenne kizárt, hogy az önkormányzatok saját NFC eszközöket bocsássanak ki előre feltöltött egyenleggel vagy utólagos – akár csoportos beszedéssel bonyolított – fizetéssel.

Biometrikus azonosítás

Az ujjlenyomat leolvasás már évek óta része a mindennapjainknak, elég csak a laptopok már évek óta működő ujjlenyomatos feloldására vagy újabban az okostelefonok meglepően hatékony megoldásaira gondolni. Ebben az esetben csak egy előzetes regisztrációra lenne szükség a parkolócég irodájában, utána pedig elég lenne a parkolás megkezdésekor és befejezésekor ujjunkat a terminálhoz érinteni. Hosszabb időt esetleg az jelenthet, ha valaki nem az alapértelmezett rendszámával parkol, amelyet ebben az esetben külön meg kellene adni a terminálon.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!