4p

Tizenkét pontban fogalmazta meg a következő kormánnyal szembeni elvárásait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ): az érdekvédők a többi között azt szeretnék, ha a közoktatás nagyobb arányban részesülne a GDP-ből, csökkennének az óraszámok, helyreállítanák az érettségi becsületét és követelik az oktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását.

A PDSZ honlapján közzétett elvárások között szerepel a pedagógusképzés tartalmi és formai kereteinek megújítása, a közoktatásban dolgozók szakmai becsületének helyreállítása a jogszabályokban és a kormányzati kommunikációban.

Követelik, hogy javítsák az oktatásban-nevelésben dolgozók élet- és munkakörülményeit, és bérüket zárkóztassák fel az uniós átlaghoz, bővítsék a jogszabályi garanciákkal a munkavállalói érdekképviseleti tevékenység működési feltételeit. Mint írták, az erőszak kezelésére garantálni kell a pedagógus munkáját segítő alkalmazottak foglalkozását, érdekeltté kell tenni a szülőket a pedagógussal való kapcsolattartásban, valamint motiválni kell az oktatási intézmény környezetében a gyermekkel foglalkozó intézményeket is a kapcsolattartásra. Szorgalmazzák az érettségi tartalmának újragondolását, mert az meghatározza a tudás tartalmát, valamint az alsóbb évfolyamok oktatási, nevelési tartalmát is.

A PDSZ szerint újra kell gondolni a nem szakrendszerű oktatás felső tagozatos kényszerét is. Nyilván nem minden gyermeknek van arra szüksége, így ők elveszthetik tanulási motivációjukat, de a lehetőséget nem szabad kivenni a rendszerből. Fontosnak tartják a nemzeti alaptanterv (Nat) kibővítését konkrét tudásanyaggal, a nemzeti és társadalmi kohéziót erősítő tananyagtartalmak, valamint a nemzetiségi értékek megjelenítését a tananyagban.

Az elvárások között szerepel a diákok kötelező óraszámának visszaállítása legalább a 2003-as csökkentés előtti mértékre. Kiemelik annak fontosságát, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a nyelvi, kommunikációs készségek, a művészeti ismeretek megszerzésére és az alkotó tevékenységre, a zenei műveltség és a "kéz műveltségének" fejlesztésére. Az oktató-nevelő munka javítása érdekében csökkentenék a pedagógusok kötelező óraszámát minden intézménytípusban legalább 10 százalékkal. Elengedhetetlennek tartják a pedagógus életpálya kialakítását, s a PDSZ szerint a béren kívüli juttatások mértékét a köztisztviselőkéhez kell igazítani, addig is két fizetési fokozattal bővítenék a bértáblát.

A szakszervezet rámutatott arra: mindenképpen csökkenteni kell azon osztályok létszámát, ahol sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermek van. Ezen osztályok létszámát 15-20 főben kell maximálni, valamint a fent említettek tanulók arányát legfeljebb 20, illetve 15 százalékban kell megállapítani. Ez szükséges feltétele az integrált nevelés hasznos megvalósításának - írták.

Az elvárások között szerepel, hogy a kormányzati döntések erősítsék a műveltség és a tudás megbecsülését, s biztosítsák, hogy elegendő legyen az idő és a szakember a feladatok ellátására az intézményekben. Elvárják, hogy a feladatok meghatározása a valós társadalmi igények alapján történjen, megszüntessék a rideg integrációt a valódi integráció érdekében, javítsák az óvodai nevelés és az általános iskolai oktatás-nevelés feltételeit.

A PDSZ szerint a feladatok meghatározásának a valós társadalmi igények alapján kell történnie. Az utóbbi években megvalósult bázisfinanszírozás eredményeként a forrásokat több tízmilliárd forinttal szűkítették évenként, ennek következménye több száz önkormányzati fenntartású intézmény megszűnése, összevonása, több mint 12 ezer pedagógusi és több ezer nem pedagógusi státusz megszűnése lett.

A dokumentumban azt írták: az oktatást a rendszerváltás óta minden politikai erő stratégiai kérdésnek nevezi, ennek ellenére az utóbbi években azt élik meg, hogy minden résztvevő - diák, szülő, fenntartó, intézményvezető, pedagógus - arról nyilatkozik, hogy számára egyre rosszabb. Ezért nyilvánvaló, hogy valami nagyon nincs rendben. Álláspontjuk szerint az oktatásnak és gyermekvédelemnek hosszú távú, kiszámítható, konszenzuson alapuló stratégia kidolgozására és megvalósítására van szüksége, folyamatos és rendszeres érdemi egyeztetés mellett. Az egyeztetéseknek ki kell terjedniük szakmai, valamint a munkavállalók élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekre - szögezték le, hozzátéve: a kormányalakítás után a lehető legrövidebb időn belül tárgyalásokat kell
kezdenie a kormánynak a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!