4p

Miközben a valóságshow-k közül a Való Világ a korábbiakhoz képest mérsékelt, míg a TV2 próbálkozása, az ÖsszeEsküvők szerény érdeklődés mellett fut a nagy kereskedelmi televíziókban, addig egy jó kis csetepatéra még mindig vevők a hazai nézők. Ezt lovagolta meg az RTL Klub, mely a szereplőkből bokszolót próbált néhány hét alatt faragni, hogy aztán vasárnap főműsoridőben verhessék véresre egymást. Az adás – a csatorna számításainak megfelelően – sikeres volt, simán verte a vele egyidőben futó filmet.

Nem sok váratlan történt a hazai tévécsatornák versenyében a 49. héten, továbbra is jelentős előnnyel vezet az RTL Klub, míg a középmezőny tagjai viszonylag szűk sávban állnak. A nagyobb kereskedelmi csatornák esetében az állóvizet a Való Világ szereplőinek fizikai megmérettetése kavarta fel. Az RTL Klub átlagos közönségaránya alatt teljesítő műsor teljes mellszélességgel áll ki a „kenyeret és cirkuszt" szlogen második fele mellett. A valóságshow szereplői a hétvégén botcsinálta gladiátorként estek egymásnak a ringben, és a négy bokszmeccs között egy véresen komoly is kerekedett, amikor premier plánban ömlött a vér. A közönségcsalogató verekedős epizód megtette hatását, hiszen jelentősen javította a csatorna vasárnap esti számait.
 
A TV2-ről egy negatív meglepetés kapcsán említhetünk szót, mivel egy nappal korábban, szombaton este 13 perc után megszakadt az esti hírműsorának, a Tényeknek az adása. A technikai problémák miatt az Aktív adását indították el a híradó helyett, ám ennek mérsékeltebb sikere a nézettségi adatokban is visszaköszönt.

A második vonal kapcsán szót érdemel, hogy a Viasat3 a Négy Esküvőnek, illetve Magyarország legnépszerűbb sitcomjának, a Két pasi - meg egy kicsinek a sikerével hétköznapokon a dobogóért küzd. Az M1 azonban a Maradj talpon! című vetélkedő sikerének köszönhetően stabilan őrzi 5 százalék feletti közönségarányát. A közszolgálati adóhoz kapcsolódó hír, hogy a bulvársajtó szerint Fábry Sándor átigazolása biztosnak tekinthető, ám ha igaz is a hír, vélhetőleg nem beszélgetős műsora lesz, hiszen berendeltek újabb 24 részt, így a DTK talkshow 2012 első félévében is képernyőn lehet.
 
A 49. héten minden estét (19-23 óra között a 18-49-es korosztályban) simán nyert az RTL Klub. A piacvezető csatornát a képernyő elé ülők 28,3 százaléka választotta. A TV2 az elmúlt hetek lassú kilábalása után ismét komoly visszaesést szenvedett el. A csatorna néhány hete már egy hasonló mélyrepülést megért, ám a 15,2 százalékos közönségarány több éves mélypont. A dobogó harmadik fokára az egész évben nagyon kiegyensúlyozottan teljesítő Cool (5,9% SHR) kapaszkodhatott fel ezúttal is, majd minimális különbséggel következett az M1 (5,7% SHR). A középmezőnyt a F+ és Viasat3 kéz a kézben zárta (4,8% SHR).
 
 
A fentiekből kiderül, hogy a TV2 programjai csak a szokásos délutáni idősávban vitézkedtek, ott viszont szokás szerint a La Pola, az Eva Luna és a Tények stabilan nyeri az idősávot. Később viszont viszonylag kevés ellenállást tanúsított az "üldöző" az RTL Klub ellen. Hétfőn ugyan az NCIS csaknem megverte a Való Világot, ám kedden a BL-mérkőzés meglehetősen gyengécske számokat produkált, hiszen a tévét nézők tizedét sem kötötte le a viadal. Szerdán a Doktor House (11,7% SHR) is gyászosan szerepelt, a sorozat eddigi egyetlen epizódja sem hozott ilyen gyenge számokat. Némileg meglepetést jelentett, hogy a Való Világ simán verte csütörtökön a Bridget Jones című vígjátékot. Más kérdés, hogy a pénteki (Cool túra) és a szombati (Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt) film sem hozott sikert a TV2-nek. Igaz, utóbbi film vasárnap délután kifejezetten jól teljesített. Vasárnap a már emlegetett villalakós boxműsor kiütötte a Túl a sövényen című animációs filmet.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!