2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az évek óta nem termelő diósgyőri kohászat területén, az egykori salakhányó, a halna helyén több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít az Európa-Center-Miskolc Kft., amely a közel kétmilliárd forintos beruházáshoz 959 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése című pályázatán, a létesítmény alapkövét csütörtökön tették le.

A társaság Európa Center Miskolc Üzleti és Logisztikai Park területén megvalósuló projektjének ez az ötödik fejlesztési üteme, amelynek elkészültével a park összes raktár és irodai területe eléri a 38 ezer négyzetmétert - közölte Lengyel Attila ügyvezető igazgató. Az új csarnok felépítése mintegy 70 ezer tonna áru közútról vasúti szállításra történő áthelyezését is lehetővé teszi majd, kihasználva a park iparvágány hálózatát.

Az épülettel gyakorlatilag befejeződik a korábban kohászati salakfeldolgozóként és salakdepóként ismert, összesen 200 ezer négyzetméter nagyságú ipari terület revitalizációja is - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a társaság (korábbi nevén Eurofém-Halna Salakfeldolgozó Kft.) 1997-ben kezdte meg és 2011 végén fejezte be az egykori diósgyőri kohászati termelés melléktermékeként keletkezett kohászati salak feldolgozását, összességében mintegy 3 millió tonnányi anyagot hasznosítottak újra, főleg ipari, útépítési célra.

A valamikori halna helyén épült fel az Európa Center Miskolc Üzleti és Logisztikai Park. A teljes beruházás öt szakaszban valósult, valósul meg, csaknem hatmilliárd forintból, eddig négy csarnok épült meg.

Az ügyvezető szerint a projekt egyik legfontosabb célja, hogy a nagyobb vállalatok logisztikai igényeinek kielégítése mellett a kis- és közép vállalkozásoknak kínáljon kisebb, akár 300-500 négyzetméter alapterületű bérelhető, vagy megvásárolható munkaterületeket, irodának, raktárnak, kereskedelmi létesítmények. A tervek szerint a kivitelezés szeptember végére fejeződik be.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!