2p

Az állam kihasználja az ajkai gátszakadás károsultjait, amikor rájuk kényszeríti a választást a polgári per és az állami kárenyhítés között, mondta Magyar György, akit mintegy hétszáz iszapkárosult fogadott fel.

Az ügyvéd azt állítja, hogy az állam nevében eljáró személyek 24 órás ultimátumot adtak a lakásukat elvesztett embereknek: csak akkor vehetnek részt az állami kárenyhítésben, ha minden követelésükről lemondanak, és a MAL Zrt-vel szembeni kártérítési igényüket az államra engedményezik.

Szerinte ez azt jelenti, az állam nyomott áron jut peresíthető követelésekhez, amit később a saját hasznára érvényesíthet a MAL Zrt-vel szemben.

A károsultak fejenként többmillió forinttól eshetnek el, hacsak nem tudják az állam által rájuk kényszerített nyilatkozatot úgy módosítani, hogy követeléseiket csakis a ténylegesen nyújtott kárenyhítés erejéig engedményezik az államra, mondta Magyar György a Napló című Veszprém megyei napilapnak.

Ezzel épp ellentétes állítást folgalmazott meg Tállai András önkormányzati államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, amikor Magyar Györgyre utalva azt mondta: ügyvédi irodája kihasználta, hogy az emberek kétségbeesésükben minél előbb kártérítéshez akartak jutni.

Hozzátette: a kolontáriak megértették, hogy az ésszerű és racionális megoldás az, ha az állam segítségét elfogadják. Ez esetben azonban nem perelhetnek kártérítésért, vagyis fel kell mondaniuk Magyar György ügyvédi irodájával kötött szerződést, magyarázta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!