1p

Mintegy magyarázatul a távközlési részvények járványos gyengeségére, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) hétfőn közölte, hogy a nemzetközi távközlési vállalatok tavaly 256 milliárd dollár hitelt vettek föl, háromszor annyit, mint egy évvel korábban.

A hitelekből elsősorban a harmadik generációs koncessziók árveréseit és a vállalatfelvásárlásaikat finanszírozták.

A távközlési vállalatok tavalyi utolsó negyedévben fölvett 74 milliárd dollárnyi hitele a negyedéves összes konzorciális bankhitel 20 százaléka volt - jelentette a BIS. A tavalyi harmadik negyedévben még az európai távközlési cégek vették föl a legtöbb hitelt, az utolsó negyedévben már az amerikaiak jártak az élen, főleg az AT&T, összesen 25 milliárd dollár új hitel felvételével.

A BIS összesítésében olyan bankhitelek szerepelnek csak, amelyeknél a konzorcium legalább egy tagjának más országban van a székhelye, mint az adós intézménynek.

A bankrészvények tavalyi nem rossz teljesítménye arra vall, hogy a befektetők a bankok oldalán nem találták túl nagy kockázatnak a távközlési vállalatok növekvő étvágyának kielégítését - írták a BIS elemzői a hétfőn kiadott jelentésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!