3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hatéves mélypontra süllyedt a brit munkanélküliségi ráta a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint.

Az ONS közölte, hogy az augusztussal zárult három hónapban 154 ezerrel 1,97 millióra csökkent a bejegyzett állástalanok száma, amely 2008 vége óta most első ízben került kétmillió alá.

A munkanélküliek aránya jelenleg 6 százalék, amely szintén 2008 óta nem mért mélypont. A tavalyi azonos időszakban még 7,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában.

Augusztus végén 538 ezerrel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel korábban. Ez a legnagyobb éves csökkenés azóta, hogy az ONS 1972-ben elkezdte a foglalkoztatottsági adatok negyedévenkénti rendszeres közlését.

A foglalkoztatottsági ráta jelenleg 73 százalék, ami szintén rekordközeli arány.

Ezt a dinamikát azonban továbbra sem kíséri a reálbérek növekedése. Az ONS szerdai kimutatása szerint a prémiumokkal együtt számolt alkalmazotti nominálbér augusztusban átlagosan 0,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Ez kevesebb mint a fele az augusztusban mért tizenkét havi inflációnak, amely 1,5 százalék volt. Az inflációs ütem folyamatosan csökken Nagy-Britanniában, de változatlanul meghaladja a bérnövekedését: az ONS e héten ismertetett adatai szerint a fogyasztói árindex szeptemberben 1,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi szintnél.

Ez 2009 szeptembere óta a legalacsonyabb éves drágulási ütem Nagy-Britanniában, londoni pénzügyi elemzők szerint azonban a brit alkalmazotti bérek reálértéke a következő három évben sem éri el a recesszió előtti szintet.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű gazdasági kutatóintézetének prognózisa szerint a brit alkalmazotti nettó reálbérek 2017-ben is alacsonyabbak lesznek a globális pénzügyi válság előtti utolsó évben, 2007-ben mért szintnél, vagyis a brit háztatások a reálbér-növekedés szempontjából "egy teljes évtizedet elveszítenek".

Az ITEM Club közgazdászai azt valószínűsítik, hogy az éves bérnövekmény is elmarad a következő három évben a válság előtti időszakra jellemző 4,5-5 százalékos ütemektől.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemző cég, a Capital Economics közgazdászai is arra a következtésre jutottak a szerdai adatismertetés utáni gyorselemzésükben, hogy - főleg a közszférában érvényesített bértakarékosság, a brit munkapiacon még mindig meglévő munkaerő-túlkínálat és a vállalati szektor nem bérjellegű munkaköltségeinek meredek emelkedése miatt - egyelőre nem valószínű a recesszió előtti 4-5 százalékos éves bérnövekmények visszatérése.

Mivel azonban az infláció a következő hónapokban várhatóan még tovább lassul, és jövőre is alacsony marad, nem kell jelentősen gyorsuló bérnövekedés ahhoz, hogy a háztartások vásárlóereje érzékelhetően javuljon - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!