4p

A Magyar Telekom Nyrt. 3,35 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2015. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 1,54 milliárd forinttal. A negyedéves profit meghaladja az elemzők által várt 2,9 milliárd forintot.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a cég bevétele 182,9 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 165,3 milliárd forintról a negyedik negyedévben.

A távközlési társaság éves árbevétele 2015-ben 656,3 milliárd forint volt, 4,8 százalékkal magasabb a 2014. évinél, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont 3,1 százalékkal, 27,7 milliárd forintra mérséklődött.

A Telekom közölte azt is, hogy 2016-ban legfeljebb 580-590 milliárd forint közötti árbevételre és 187-191 milliárd forint közötti EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít, 2017-re 585-595 milliárd forint közötti árbevételt és 189-193 milliárdos EBITDA-val számol. Beruházásokra mintegy 10 százalékkal kevesebbet szán a vállalat idén a tavalyi 109,8 milliárd forintos költés után a spektrum akvizíciókra fordított összegek nélkül.

Az eredménykimutatás szerint a Telekom EBITDA eredménye a negyedik negyedévben 4,5 százalékkal, 43,7 milliárd forintra nőtt, míg az éves EBITDA 3,4 százalékkal haladta meg az előző évit, 187,3 milliárd forint volt.

A társaság mobil bevételei tavaly 1,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, míg a vezetékes szolgáltatások árbevétele 2,8 százalékkal emelkedett. A rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó árbevétel 36,8 százalékkal nagyobb volt az előző évinél, és nőtt az energiaértékesítés bevétele is 16,5 százalékkal.

A szabad cash flow a 2014. évi mínusz 13,8 milliárd forintról 26,7 milliárd forintra emelkedett 2015-ben. A jelentés szerint a növekedéshez hozzájárult, hogy 10,8 milliárd forinttal nőtt az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow, ami elsősorban a magasabb EBITDA-nak és a 2014-ben bekövetkezett macedón adótörvény-változás eredményeként fizetett alacsonyabb nyereségadónak köszönhető.  Az egy részvényre jutó hozam tavaly 26,59 forint volt, szemben a 2014. évi 27,45 forinttal.

A Telekom nettó adósságállománya a 2014. év végi 442,2 milliárd forintról 2015 végére 409,4 milliárd forintra csökkent, miközben a nettó eladósodottsági ráta 42,9 százalékra javult 2015 végére az előző év végi 45,7 százalékról a mérséklődő rövid- és hosszú lejáratú kötelezettségek következtében.

A jelentés idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót, aki elmondta, hogy 2008 óta tavaly érték el a legnagyobb árbevételt, valamint a társaságnak sikerült újra pozitív szabad cash flow-t termelnie, ennek eredményeként a Telekom igazgatósága részvényenként 15 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek. A vállalat terveihez tartozik többek között, hogy az idei eredményektől függően részvényenként kifizetett osztalék akár 25 forintra is emelkedhet - olvasható a jelentésben.

A cégvezető szerint a 2015-ös év kimagasló eredménye elsősorban a mobil és vezetékes szélessávú, valamint a TV bevételek növekedésének köszönhető. Közölte: Magyarországon a Telekom népességarányos 4G lefedettsége meghaladta a 97 százalékot, és a cégnek csaknem egymillió ügyfele van a 4G hálózaton. Emellett közel 500 ezer háztartásba vezettek szélessávú internet elérhetőséget.

A társaság 2016-ban továbbra is a trendfordulók megvalósítására fókuszál majd. A vezérigazgató kifejtette, hogy az összes szegmensben tapasztalható integrált csomagokba történő ügyfél migráció eredményeképpen folyamatos eltolódás zajlik a bevétel összetételében, ami a cég várakozásai szerint enyhíteni fogja a hangalapú bevételek csökkenését.

Mindeközben változatlanul nagy hangsúlyt fektet a cég költségeire, a magyarországi létszámcsökkentési program végrehajtását követően a termékek és folyamatok egyszerűsítésére, valamint digitalizációjára összpontosít a vállalat, ami magába foglalja minél több ügyfél átterelését online kiszolgálásra - tette hozzá.

Christopher Mattheisen ismertette továbbá a társaság jövőbeli pénzügyi célkitűzéseit, eszerint évenként növekvő árbevételre és EBITDA-ra számít a Telekom, amelynek elérésében kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a rendszerintegrációs és információtechnológiai tevékenységekből származó bevételek növekvő hozzájárulása.

A tervek szerint a cég minden szegmensben folytatja az új generációs IP hálózatok kiépítését, ennek ellenére a beruházások mértékét éves szinten várhatóan mintegy 10 százalékkal csökkenti 2016-ban és 2017-ben egyaránt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!