5p

Az egykori sláger szerint a divat mondja meg, hogy ki vagy, mások azonban azt mondják meg, mi a divat. Ráadásul ők mindezzel súlyos milliókat, nem egy esetben végeredményben milliárdokat keresnek.

Egyes vélekedések szerint - melyet "unatkozó gazdaságkutatók" megfelelő statisztikákkal képesek alátámasztani, a divattrendek alapján a szoknyák hosszának változásából a tőzsdei klíma is megjósolható. Ugyan a módszer egzakt módját sokan kétlik, arról azonban nem érdemes vitát nyitni, hogy akik a szoknyák hosszáról döntenek, komoly gazdasági potentátokká is váltak az elmúlt évtizedekben.

Annak ellenére, hogy a divatmogulok is komoly veszteségeket könyvelhettek el az elmúlt egy év során, a ruházati termékek legnagyobb birodalmai - jelen információk szerint - mérsékelt megrázkódtatás mellett fognak kikerülni a válságból. Így rövid távon az iparág mostani milliárdosai fogják megmondani, hogy mit viselünk, ha trendik akarunk lenni, hol veszük meg ezeket a termékeket, és milyen kiegészítőkre adunk majd ki pénzt.

A Forbes listája szerint az iparág leggazdagabbja, nem meglepő módon a divat fővárosában, Párizsban székel, Bernard Arnault. A leggazdagabb franciának tartott vállalkozó a világ legnagyobb divat és luxusterékeket forgalmazó vállalatcsoportnak, az LVMH-nek a feje, és 30 százalékos tulajdonosa. Az apjától kapott 15 millió dollárból rakta le a birodalom alapjait Arnault, amikor 1985-ben megvásárolta a Christian Dior céget. Azóta a cég folyamatosan terjeszkedik, és néhány új márkát maga is életre hívott, miközben szinte minden eladósorba kerülő luxusmárkára megpróbál lecsapni. Az elmúlt évek akvizíciói során igen hosszú lista összejött a vezető divatmárkákból. Az LVMH, többek között olyan globális luxusbrandek tulajdonosa, mint a táskáiról ismert Louis Vuitton, az egyik exkluzív női divatmárka, a Donna Karan, a szintén a táskaüzletben erős Fendi, vagy a pezsgők csúcsának számító Moet Chandon és Dom Perignon. A cég tulajdonában van a Henessy konyakmárka, a Princess Yachts nevű motoros hajókat gyártó cég, de a Royal van Lent nevű vitorlás hajó gyártó társaság is.

A lista második helyezettje az LVMH nagy konkurense, egy másik francia holding, a PPR feje. A Francois Pinault által tulajdonolt társaság értéke ugyan elmarad a versenytárstól, de a vezető vagyonát márciusban így is 7,6 milliárdra becsülte a Forbes, ám a lap napokban publikált cikke szerint napjainkban a divatbirodalomban lévő részesedése 10 milliárdos értéket képvisel. A PPR többek között olyan világmárkák tulajdonosa, mint a Gucci, az Yves Saint Laurent vagy a Bottega Veneta.

Márciusban még a dobogó második fokára került volna, ám a most inkább a harmadik helyre valószínűsítik a ruházati és divattermékek milliárdosainak rangsorában a Nike társalapítóját Philip Knightot. A vagyona a tavasszal 8,2 milliárd volt, amely azóta szintén nőtt, hozzávetőleg 1 milliárd dollárral. Az Oregoni Egyetem egykori futóatlétája edzőjével közösen indította 1964-ben a sportruházati céget, amely ugyan számtalan újítást vezetett be, világhírre azonban az általa szponzorált sportolóknak köszönhetően tett szert. A Nike első globális sztrája Michael Jorden volt, akit azóta több nagyszerű sportoló követett. Napjainkban az elsőszámú golfozó, Tiger Woods a márka legnagyobb csillaga. A társaság a sportcipők és -ruházat legnagyobb gyártója és forgalmazója, 2008-as bevétele 18,6 milliárd dollárra rúgott.

Az első ötben a fenti három cégtulajdonoson kívül Doris és Donald Fisher található, illetve Ralph Lauren. Az előbbi pár 40 éve hívta életre a Gap nevű farmermárkát. Az azóta eltelt időszakban amellett, hogy tőzsdei cég lett a vállalat, számos más termékkel bővült a cég portfóliója. Ráadásul öt éve a vállalat operatív vezetését is átvette a család következő generációja. 2008-ban világszerte 3100 Gap üzlet kínálta a cég termékeit, 15,8 milliárdos forgalmat generálva. A házaspár vagyonát a Forbes magazin világ milliárdosainak listája 4,9 milliárd dollárra becsülte.

Ralph Lauren a nevét viselő Polo Ralph Lauren birodalom többségi tulajdonosa, mely a becslések szerint 3 milliárd dollárt érhet. A divatguru 94-ben adta el a cég kisebbségi tulajdonrészét befektetési bankoknak, három évvel később pedig a tőzsdén is debütált a vállalata.

A top 10-ben található még az Oakley alapítója, James Jannard, aki innovatív megoldásai mellett az extrémsportolók kedvenc márkájaként lett ismert. A kezdetben napszemüvegekre specializálódott cég később számos sportruházati terméket gyártott. Az alapító két éve az olasz Luxottica nevű cégnek adta el az Oakleyt, mely 1,2 milliárd dollárt hozott akkor a konyhára.

Míg márciusban két divatguru éppen kicsúszott a milliárdosok listájáról, addig napjainkban ismét a lélektani határ felett lehetnek a Forbes becslése szerint. Richard Hayne a Urban Outfitter divatcég fő tulajdonosa, addig a tízes listát záró, távol-keleti felmenőkkel rendelkező Roger Wang a Golden Eagle alapítója.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!