3p

Noha néhány éve megdőlt a nincs karácsony Kevin nélkül axióma, az RTL Klub idén ismét elővette a Reszkessetek betörők trilógiát, amit a nézők szokás szerint hálásan fogadtak.

A magyar tévénézők lelkülete ha nem is teljesen kiismerhető, évek tapasztalata alapján viszonylag jól prognosztizálható. A nézői szokások ellen időnként próbálnak a tévécsatornák tenni, a próbálkozások egy része nem is elvetélt. Sokszor azonban a jól bevált receptet követik. Így tett idén az RTL Klub is, amely elővette az úgy tűnik megunhatatlan karácsonyi filmeket, a Reszkessetek betörők! három részét. A nézők pedig tették a "dolgukat", lelkesen nézték Kevin McCallister kalandjait.

Noha megoszlanak a vélemények, hogy az első vagy a második rész jobb-e (a harmadik, Macaulay Culkin nélküli rész szóba sem jöhet ebben a vitában), mindenesetre idén a magyar tévénézők közül a New York-ban játszódó epizódot nézték többen. Ebben persze szerepe lehetett annak is, hogy más csatornák is igyekeztek közönségcsalogató mozikkal előrukkolni. Így a TV2 is december 24-re időzítette a legnézettebbnek bizonyult programját, a Nagyfiúk 2 című filmet, de volt aznap szintén a TV2-től Hupikék törpikék és a Viasaton Igazából szerelem is.

Természetesen az RTL Klub közleménye sem feledkezik meg a Reszkessetek betörők trilógia sikeréről. Közleményük szerint december 24-én a Reszkessetek, betörők! sorozat első filmjét az éppen tévé előtt ülő 18-49-es korosztály 27,8 százaléka követte figyelemmel, ezzel nemcsak a sávját, hanem az aznapi főműsoridőt is megnyerte. De szépen teljesített múlt csütörtökön a Wall-E (17,8%) és A szív bajnokai (23%) című film is. Ezt a teljesítményt december 25-én tovább tudta fokozni az RTL Klub, mivel Kevin McCallister new yorki kalandjaira a kereskedelmi célcsoport 32,8 százaléka volt kíváncsi, ezzel pedig az év legnézettebb filmje lett, sőt, ennek is köszönhetően az RTL Klub múlt pénteki főműsoridős átlaga 27,8 százalék lett, ami több, mint duplája volt a TV2-ének. A Macaulay Culkin nélküli Reszkessetek, betörők! is nagyszerűen teljesített, a 18-49-es korosztályban 25,1 százalékot ért el.

Ha nem a kereskedelmi célcsoport (18-49 évesek), hanem a 4 év felettiek adatait nézzük, a Macaulay Culkin fémjelezte film akkor is éllovas, ugyanakkor mind az RTL, mind a TV2 esetében igen előkelő helyen találjuk a hírműsorukat. Ebben a kategóriában a második legnézettebb tévécsatornán a Tények mellett A Kocka és a Jóban rosszban egyik adása és a Jégkorszak 4 is többeket vonzott. Szintén a teljes lakosság tévézési szokásai kapcsán érdemes megemlíteni, hogy egy másik év végi klasszikus, a Sissi szokás szerint a Duna TV legnézettebb filmje lett.

Az RTL Klub az 52. hét valamennyi főműsoridős estéjét könnyedén nyerte, azt ugyanakkor érdemes ismét megjegyezni, hogy a "szokásos hétköznap estéken", amikor a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest is műsorba kerül, nagyobb különbséggel tudják nyerni az estéket.

Az 52. héten összességében a 18-49-es korcsoportban 19-23 óra között az RTL Klub műsorait átlagban a készüléket nézők átlagosan 20,8 százaléka követte. A TV2-t átlagosan a készülékek előtt ülők 11,8 százaléka nézte. A középmezőny vezetői ezúttal holtversenyben végeztek, a Cool (5,4% SHR) és a F+ (5,4% SHR) azonos közönségarányt ért el. A Viasat 3 (4,7% SHR) úgy tűnik, tudja tartani a lépést a fenti két csatornával, miközben a Duna TV (2,6% SHR) továbbra is 3 százalék alatt maradt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!