2p

Új holdingvezetőket választhat az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) márciusi felügyelőtanácsi ülése, mások mellett Székely Csaba GYSEV-vezérigazgató neve is szóba került - írta csütörtökön a Der Standard című osztrák lap.

Gustav Poschalko értékesítésért felelős elnökségi tag már korábban bejelentette távozási szándékát, posztjára pályázatot írtak ki. A tekintélyes osztrák lap értesülése szerint "nyílt titok" az ÖBB-nél, hogy Peter Klugar ÖBB-főnök is távozni akar még a szerződésének lejárta előtt, így a március 9-i ülésen az ő utódjáról is szavazhatnak. Mindkét szerződés az év végig szól.

A tulajdonosok leginkább Christian Kernt, a Verbund osztrák villamosenergia-termelő vállalat vezetőségi tagját szeretnék holding-vezetőnek - írta a lap. "Versenyben van" még Franz Seiser az ÖBB műszaki igazgatója és Székely Csaba, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója is. Utóbbit "sokoldalú jokerként" tartják számon a lap szerint. Egy további jelölt Christoph Wolff, a német vasút egyik leányvállalatának a vezetőségi tagja - írta az újság felügyelő tanácsi és tulajdonosi körökből származó értesülésre hivatkozva.

Horst Pöchhacker felügyelőtanácsi elnök a lap érdeklődésére spekulációnak nevezte Klugar idő előtti távozásának hírét. Azonban nem zárta ki, hogy kihasználják az alkalmat a holding vezetőségének átalakítására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!