2p

Az ipari alma feldolgozása alacsony felvásárlási árral indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei léüzemekben, az étkezési almáért azonban a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók - közölte az alma terméktanács elnöke kedden.

Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta, hogy kilogrammonként 17-18 forint plusz áfa áron veszik át a gyümölcsöt a termelőktől.

Szerinte az ár a "lélektani" határon áll, vagyis a termelők azt mérlegelik, hogy érdemes-e ennyiért leszedniük az almát. A szedés díja ugyanis kilogrammonként 4-5 forint, a léüzembe szállításé ugyancsak 4 forint körüli, így 9-10 forint marad az átvételi árból, amelyből a művelési költségeket is le kell még vonni - tette hozzá.

Ők a legjobban kereső celebek

Takács Ferenc remélte, hogy az átvételi ár később emelkedni fog, hiszen eddig a feldolgozók közül még csak kettő, a Döhler Vaja Kft. és az Ausztria-Juice Magyarország Kft. kezdte meg az ipari alma átvételét. Feczesin Miklós, a Döhler Vaja Kft. cégvezetője arról számolt be, hogy előzetes, kilogrammonkénti 21 forintos árral indultak, amely 18 forint plusz áfa összegre változott, most ennyit adnak a vajai üzembe szállított ipari almáért.

A társaság a tavalyi 35 ezer tonna almával szemben az idén 50 ezer tonna alma feldolgozását tervezi, és az abból készült sűrítményre vevővel is rendelkezik. A cégvezető arra a kérdésre, hogy marad-e később is a jelenlegi ár, nem tudott válaszolni, szerinte a kereslet alakulása dönti majd el a végleges összeget.

Takács Ferenc, az alma terméktanács elnöke az étkezési alma induló árát termelői szempontból biztatónak nevezte, hiszen az elsőként szüretelt Gála fajtáért kilogrammonként 90 forintot is adnak a felvásárlók, a tavalyi 50-60 forinttal szemben.

Megerősítette, hogy az idén gyenge közepes termés várható, a becslések szerint 500-550 ezer tonna almát szednek le. Tavaly 520 ezer tonna termett, ebből a léüzemek 300 ezer tonnányit dolgoztak fel, egyéb ipari hasznosításra, befőtt és pudingkészítésre pedig 30-50 ezer tonna közötti került a gyümölcsből.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!