3p

A reálkeresetek 0,9 százalékkal nőttek tavaly az első tizenegy hónapban - a fogyasztóiár-index 6,3 százalékos növekedése mellett - 2007 január-novemberhez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Január-novemberben a bruttó átlagkeresetek összességében 8,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Tavaly az első tíz hónapban a reálkeresetek 0,7 százalékkal nőttek, míg 2007-ben az első tizenegy hónapban 4,7 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók száma 2008 január–novemberben átlagosan 2 millió 747 ezer volt. Évkezdettől novemberig a költségvetési szférában 723 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 936 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 3,8 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában lényegében nem változott.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 11 hónapjában 197 600 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 190 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 8,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,0 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,0 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, pénzügyi tevékenység, kereskedelem, javítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágakban.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január–novemberihez képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,5 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 6,1 százalékkal lett magasabb.

Novemberben a bruttó átlagkeresetek 8,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Január–novemberben a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 121 400 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 900 forint. A nettó kereset így átlagosan 7,3 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 7,8 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 6,5 százalékos növekedés jellemezte.

A 209 100 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,5 százalékkal haladta meg az előző év január–novemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!