1p

Nem teszi lehetővé a hévizek kísérőgázainak hasznosításáról szóló fejlesztési elképzelés eredeti ütemterv szerinti végrehajtását a Transelektro-csoport jelenlegi helyzete. Pedig a több mint húsz helyszínből tíznél már megvan a részletes megvalósíthatósági tanulmány, illetve elkészültek a metánkibocsátást pontosító mérések is - írja a Napi Gazdaság.

Két helyszínen már készen vannak a részletes kiviteli tervek, sőt a helyi önkormányzatokkal kötött kúthasznosítási szerződés is. Az eredeti elképzelések szerint a cég 2,2-2,5 milliárd forintból 22-24 helyszínen építene 1-4, 150-170 megawatt teljesítményű energiatermelő egységet. Egy-egy helyszín kiépítése 80-100 millió forintba kerül.

A fejlesztés a kis számú magyar együttes végrehajtási projektek egyike. Ezek lényege, hogy egy magyar és egy külföldi cég itteni szén-dioxid-emissziót csökkentő beruházásokat eszközöl. A külföldi társaság ennek fejében a meg nem termelt szén-dioxid utáni kvótákat elviszi, s azok a kiotói egyezmény értelmében beszámíthatók anyaországának kibocsátásába - számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!