3p

Már az idén megszülethet a részvénykibocsátók számára egységes uniós "útlevelet" biztosító törvény -- vélekedik Frits Bolkestein, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja.

A pénzügyi jogszabályalkotás gyorsítására a hét végi stockholmi csúcsértekezleten kötött alku nyújt lehetőséget. Ennek lényege, hogy a tanács által megszabott kereteken belül egy rugalmasabb reagálásra képes bizottság szabályozná az értékpapírpiacot.

Mind a bizottság, mind pedig a tagországok az egységes pénzügyi piacok felé tett jelentős előrelépésként, sőt áttörésként értékelik a stockholmi csúcs egyik legfontosabb eredményének számító értékpapír-piaci alkut. A megállapodásra azt követően nyílt lehetőség, hogy Németország biztosítékot kapott: az EU végrehajtó testülete nem próbál meg a meghatározó tagállamok álláspontjával ellenkező javaslatokat "keresztülnyomni" az új rendszeren -- tudósít a Reuters.

A stockholmi csúcs záróközleménye gyanánt kiadott elnökségi következtetések szerint a tagországok egyetértésre jutottak arról, hogy 2005-ig teljes mértékben végrehajtják a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó akciótervet, és mindent megtesznek azért, hogy már 2003 végére egységessé tegyék értékpapír-piacaikat. Utóbbi határidőre a kockázati tőkepiacok kellően olajozott működését is biztosítani kell. Mindezen célok elérésének alapvető eszköze az alku lényegét jelentő jogszabály-alkotási reform, a folyamat érzékelhető gyorsítása.

Az euró 1999-es létrehozása elvben megteremtette az egységes európai tőkepiacok lehetőségét, ám a nemzeti értékpapírtörvények és számviteli elvek különbözősége miatt a piac a gyakorlatban továbbra is megosztott. A Lámfalussy Sándor vezette szakértői testület ajánlása (VG, 2001. március 23.) ennek megoldására uniós felügyeleti testület létrehozását javasolta. A most elfogadott előterjesztés lényegében középutas megoldást jelent az amerikai mintájú, széles körű jogosítványokkal felruházott hatóságot pártoló, illetve az új uniós szerv gondolatától idegenkedő tagországok között.

Az értékpapír-piaci alku pontjai Négyszintű szabályozás (alapelvek, végrehajtási intézkedések, együttműködés, betartatás). Értékpapír-piaci bizottságot hoznak létre a tagállamok magas rangú tisztviselőiből, a bizottság elnökletével. Ennek hatáskörébe tartozik majd a konkrét szabályozói intézkedések meghozatala. Szabályozói bizottságot hoznak létre tagállami tisztviselőkből, azok egyikének elnökletével, ami elsősorban a végrehajtási intézkedések kidolgozásakor segíti tanácsaival az Európai Bizottságot. Legkésőbb 2002 elejétől működnie kell az új szabályozórendszernek, 2004-ben pedig teljes felülvizsgálatára kell sort keríteni. A bizottság rendszeresen egyeztet az érintett intézményekkel és piaci szereplőkkel. A végrehajtási intézkedések a rugalmas reagálás érdekében a szabályozás gyakori eszközét fogják képezni. A bizottság kötelezi magát, hogy a végrehajtási intézkedések kidolgozásakor nem halad a tanácsban meglévő meghatározó vélemények ellen. Intézményközi ellenőrző rendszert hoznak létre ezen javaslatok megvalósításának nyomon követésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!