4p

A Sky Europe és a Ryanair azzal tévesztették meg a fogyasztóikat, hogy hirdetéseikben elhallgatták, hogy a repülőjegy árán felül még több járulékos költséget is ki kell fizetniük, ha utazni akarnak. A GVH 10-10 milliós bírságot szabott ki a cégekre.

A GVH 2007 szeptemberében indított vizsgálatot a Sky Europe Airlines a. s. ellen. A fapados légitársaság 2007-ben megjelent hirdetéseiben rendkívül kedvező árakon (1-3490 forint közötti összegért) kínált repülőjegyeket. A vizsgálat során a GVH megállapította, hogy a Sky Europe hirdetéseiben szétválasztotta a különböző költségelemeket. A reklámokban a nettó jegyárat tüntették fel, majd külön, általában apró betűs tájékoztatásban utaltak arra, hogy a feltüntetett jegyár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket. Kiderült az is, hogy a jegyárban nem volt benne az értékesítési és tranzakciós díj sem, holott ezt a két költségelem a fogyasztók oldalán elengedhetetlenül felmerül. A GVH megállapította még, hogy a Sky Europe egyetlen hirdetésében sem utalt arra, hogy a jegyvásárláshoz értékesítési díj is kötődik. A tranzakciós díjról a légitársaság ugyancsak nem tájékoztatott, pedig bankkártyával történő fizetéshez szokott fogyasztók aligha számolhattak azzal, hogy a repülőjegy vásárlása kapcsán tranzakciós díjat kell fizetniük.

A Sky Europe online hirdetéseiben többször ígért 30-50 százalékos kedvezménnyel repülőjegyeket a fogyasztóknak. A vizsgálat során azonban a légitársaság nem bizonyította, hogy valaha is alkalmazta volna azokat az árakat, amelyekhez képest a reklámokban jelentős mértékű kedvezményeket ígért.

Annak elhallgatása, hogy a fogyasztóknak a hirdetett áron túl még további költségeket is magára kell vállalnia ahhoz, hogy utazhasson a GVH álláspontja szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül. Ugyancsak alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, hogy a Sky Europe fiktív kedvezményeket ígért egyes hirdetéseiben. Mindezek miatt a versenyhatóság a légitársaságot 10 millió forintra büntette.

Hasonló okok miatt indult versenyfelügyeleti eljárás 2008 márciusában a Ryanair Ltd-el szemben is. A légitársaság ugyancsak kedvezményes áron (3 forint + repülőtéri illeték) kínált 2007-ben repülőjegyeket. A Ryanair reklámjaiban nem tett említést az úgynevezett extra szolgáltatásokról, illetve azok költségéről, amilyen egyebek mellett a poggyászdíj, illetve az airport check-in díj is. Ezeket üzletpolitikája alapján olyan szolgáltatásokként kezeli, amelyek a fogyasztó számára extra díjakként jelentkeznek, és választási kérdés a fogyasztó számára, hogy azokat egyáltalán igénybe kívánja-e venni. Ezzel szemben azonban az olyan utas esetében, aki csomagot ad fel, mind az airport check-in díjat, mind a poggyászdíjat meg kell fizetni.

A vizsgált időszakban és azt megelőzően a légitársaságok által alkalmazott jellemző gyakorlatként az utas meghatározott tömegű poggyászának eljuttatása iránti igény és a repülőtéren történő check-in – egyfajta "normál" igényként – kapcsolódott a légiközelekedés alapszolgáltatásához. Minderre figyelemmel nem fogadta el a GVH a Ryanair azon előadását, hogy az utasok többsége már kizárólag kézipoggyásszal utazik, így a csomagdíjra való külön felhívás hiánya nem lehet megtévesztő.

A Ryanair csak a reklámok apró betűs részében adott tájékoztatást arról, hogy az ár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket. Egyetlen reklámban sem volt azonban arról szó, hogy a bankkártyával fizető ügyfeleknek hitelkártya kezelési díjat számol fel.

Mivel a fogyasztók a repülőjegy áraként azt az összeget azonosítják, amelyért valóban elérhetik kitűzött úticéljukat, a Ryanair hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. Emiatt a versenyhatóság 10 millió forint bírságot szabott ki a légitársaságra. A bírság összegének megállapításakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a Ryanair kiterjedt, hosszú ideig tartó reklámozási gyakorlatának minden tájékoztatása tartalmazott jogsértő elemeket. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a fogyasztók vásárlás előtt tájékozódhattak a pontos feltételekről.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!