3p

Az Auchan Magyarország Kft.-nél a tavalyi 280 milliárd forintos forgalom alapján 300 millió forintos terhet is jelenthet a pénzügyi tranzakciós illeték - mondta Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.

Ha Brüsszel úgy döntene, hogy nem kell fizetni az ágazatot sújtó válságadót, annak az Auchan nagyon örülne, de a vezérigazgató szerint már az is könnyebbség, ha azt a jövő évtől megszüntetik. Meg lehet érteni, ha a gazdasági nehézségek miatt különadót vezetnek be, az a zavaró, hogy ez diszkriminatív módon történt - tette hozzá.

Az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy a vállalat javaslata két hónapja ott van a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) asztalán. "Remélem, a vásárlók megelégedettségére fognak dönteni" - jegyezte meg Dominique Ducoux, hozzátéve, az idén mintegy 40 millió vásárlásra számítanak az áruházlánc üzleteiben.

A vezérigazgató elmondta: a magyar tejpiaci helyzet megoldásában készséggel együttműködnek, elfogadhatónak tartják, hogy a magyar termékek kerüljenek előtérbe. A kereskedőknek is az az érdekük, hogy helyi gazdákra támaszkodó beszállítói láncok alakuljanak ki, ennek feltétele azonban, hogy a szükséges mennyiséget megbízhatóan elő tudják állítani. A keresletet figyelembe véve vannak korlátok, ilyen például, hogy tudják-e biztosítani a megfelelő mennyiséget versenyképes áron - közölte.

A Győrben tervezett beruházással kapcsolatban elmondta, szeptember körül nyújtják be az építésiengedély-kérelmet, abban a reményben, hogy megkapják. Hozzátette ugyanakkor, hogy expanziós terveik nem korlátozódnak Győrre. Az Auchannak három településen (Pécs, Nyíregyháza, Budapest) van építési engedélye, a három projekt közül van, amelyen már a gazdasági válság előtt dolgoztak, a krízis és a válságadó azonban rontotta a beruházási lehetőségeket. Hozzátette: szó sincs arról, hogy foggal-körömmel ragaszkodnának Győrhöz, sajnálnák azonban veszni hagyni, mivel pénzt és időt fektettek a projektbe.

Dominique Ducoux bejelentette, hogy az Auchan új sajátmárkás termékeket vezet be, mert a vevők egyre kisebb kiszerelésű, alacsony árfekvésű termékeket keresnek, amire a cég válasza sajátmárkás termékcsoportjának fejlesztése.

Pásztor Attila, az Auchan elsőáras és sajátmárkás beszerzési igazgatója elmondta, hogy a cégnél évről évre nő a hazai sajátmárkás termékek száma, az idén már 266 féle ilyen terméket kínál az Auchan. A saját fejlesztésű sajátmárkás termékek között a hazai áruk aránya meghaladja a 80 százalékot. Mivel az újonnan bevezetendő termékek csomagolása háromnyelvű - magyar, román és lengyel - lesz, bármikor exportálhatóak lesznek. (Három romániai áruház zöldség-gyümölcs ellátását most is Magyarországról oldja meg az Auchan.) A cég 2012 végére már a teljes eladott termékszám 1,5-2 százalékát a sajátmárkás termékekből várja, az ezekből származó forgalom aránya tervei szerint 1,5-ről 2,5 százalékra nő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!