2p

Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. 1,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el 2012. első félévében, 69,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.

A pénteken közölt, a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a villamosenergia-szolgáltató társaság féléves árbevétele 44,15 milliárd forint volt, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évi bázisidőszakban.

Az üzemi eredmény 14,7 százalékkal csökkent, 4,25 milliárd forintot ért el.

Az egy részvényre jutó nyereség az első hat hónap adatai alapján 559 forint volt, szemben a bázisidőszak 1.833 forintos nyereségével.

Az első félévben az Émász 920 gigawattóra áramot értékesített, 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A fizetett energiaadó összege 66 millió forint, 29 millió forinttal kevesebb, mint tavaly az első félévben, a változást az értékesített villamosenergia mennyiségének a csökkenése okozta.

A 30,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 63,87 milliárd forint volt az első félév végén, a tavaly december végi értékhez képest 3,8 százalékkal csökkent.

Az Émász részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak, a papír a pénteki tőzsdenapot 12.385 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 16.655, a legalacsonyabb 12.020 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!