2p

A Handelsblatt német gazdasági lap szerint ismét az amerikai olajóriás, az Exxon Mobil a világ legértékesebb vállalata. Érdekesség, hogy az Apple töretlenül erősödött, és immár a harmadik a rangsorban.

A világ legértékesebb vállalatai között nőtt az amerikai, csökkent az európai cégek száma a német Handelsblatt által összeállított listán. A tőzsdei árfolyamok alapján készített lista élén az Exxon Mobil olajipari vállalat áll, a második az előző évi listavezető, kínai Petrochina, amely szintén az olajiparban érdekelt.

A legnagyobb ugrást az idén az amerikai Apple produkálta: a harmadik helyre jött fel az előző évi tizenharmadikról. Az Apple felemelkedése egyszersmind jól szimbolizálja az amerikaiak feléledését: a 100 legértékesebb vállalatból szinte minden harmadik amerikai - összesen 38 -, míg egy ével ezelőtt, a gazdasági válság csúcsán számuk 32 volt. Az Apple mellett az Oracle, a Coca-Cola, a General Electric és a Berkshire Hathaway is előrelépett néhány helyet.

Az európaiak viszont kevesebben lettek a listán: 34 vállalat került be a 100-as klubba, míg tavaly 36-an voltak, a visszalépést az elemzők elsősorban az átlagon aluli árfolyamalakulással magyarázzák, amit egyebek mellett az euróövezet meggyengült országainak rossz gazdasági teljesítménye idézett elő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!