1p

Október 12-ig lehet leadni a jelentkezést a tenderre.

Soha nem lehet elég korán kezdeni. Bár még az ősz is csak korai szakaszában jár, de a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. már a téli időszakra készülve írt ki közbeszerzést útszóró só beszerzésére.

Kézi erővel, gépi erővel, minden módon fel kell venni a harcot a téllel 

A jelentkezőknek 12 ezer tonna leszállítására kell szerződniük, azzal a kikötéssel, hogy a pályázat kiírója további 4 ezer tonna sót rendelhet, amennyiben szükség lesz rá.

Az FKF október 12-ig várja az ajánlatokat. A rendelés konkrétan a téli időszak síkosság-mentesítési feladataihoz szükséges, közvetlen útszórásra, síkosságmentesítésre alkalmas, tapadásgátlóval kevert, ömlesztett útszóró só beszerzésére és telephelyre szállítására vonatkozik. A megrendelő budapesti, illetve a főváros 10 kilométeres körzetén belül elhelyezkedő telephelyeire kell majd szállítani a sót.

A pályázati dokumentumok szerint a szerződés 12 hónapra szól. A közbeszerzést nyílt eljárásban folytatják le, a nyertest elektronikus árlejtéses eljárásban választják ki.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!