1p

A terrorszervezet bombát akar bennük az utastérbe csempészni.

Kedden egymás után kitiltotta repülőiről a normál telefonnál nagyobb méretű elektronikai eszközöket az USA és Nagy-Britannia. A két tiltás együttvéve a célországokba Marokkóból, Tunéziából, Törökországból, Libanonból, Jordániából, Egyiptomból, Szaúd-Arábiából, Kuvaitból, Katarból és az Egyesült Arab Emírségekből induló közvetlen járatokra érvényes. A korlátozásnak áldozatul estek a nagyobb okostelefonok, a táblagépek és a laptopok is, de azt sem az USA, sem Nagy-Britannia nem indokolta meg, mi állt a döntés hátterében.

A BBC most amerikai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a határozatot az Iszlám Állam miatt hozták meg, ugyanis "megalapozott és hiteles" hírszerzési információk szerint az ISIS azon dolgozik, hogy elektronikai cikkekbe rejtve tudjon a repülőkre bombát csempészni.

Hogy a terrorfenyegetettség az ok, azt a brit sajtó már kedden is gyanította, de akkor még egy tavalyi esetet sejtettek az ügy hátterében, amikor egy szomáliai utasszállítón robbant laptopba épített bomba. Az a pokolgép lyukat ütött a repülő oldalán, de a pilótának így is sikerült letennie a gépet.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!